„Hatvanasok, felkelni a fotelból!”

Haitzmann Ágnes • 2021. július 01., csütörtök •
Olvad az aszfalt, és ember alig jár az utcán a tikkasztó hőségben, de a Sugár úti rekortánpályán ilyenkor is fegyelmezetten rója a köröket néhány futó. Nincsenek sokan, csak a fanatikus keménymag, köztük a most hatvanéves Major Ferenc, aki amellett, hogy edzi a futóklub tagjait, maga is komolyan készül következő megmérettetésére.  A szenior atlétával a generációja tespedtségéről, a szigorú edzésekről, nagy bukásokról, még nagyobb újrakezdésekről, és egy rendhagyó lánykérésről beszélgettünk.
„Hatvanasok, felkelni a fotelból!”

A 40 fokos meleg talán még nektek is nehezített körülménynek számít, kicsit olyan ez, mint a sivatagi futás.

Tényleg olyan, nem is futunk olyan tempóban, mint szoktunk! Melegben viszont jobban megtanulja az ember az edzését kontrollálni. A Szombathelyi Futóklubon belüli kis csoporttal készülök most is a versenyekre.

Mit kell ilyenkor másképp csinálni?

Bőven kell hozni vizet, ez alapkövetelmény, és minden résztáv után inni kell, mert a kiszáradást kockáztatja, aki nem figyel erre. Az izomzatnak egyáltalán nem mindegy, hogy az ember pótolja-e az elvesztett vizet. Közben pedig fejben dől el minden: eszébe jut-e valakinek edzésre menet, hogy jaj, kint milyen meleg van! Gondolhatja, hogy nem, inkább ki sem megyek! Aki ezután mégis kijön a pályára, az nagy lépést tesz. De persze nem mindenki azért van itt, mert rögtön komoly sportoló akar lenni. 90 százalékuk versenyez, de van, aki csak most kezdi a futást, mert a súlyával küzd. Számára is minden meg van tervezve, hogy egyenletesen fogyjon, és az ízületei, izmai jól bírják.

A járvány alatt a futás volt a legnépszerűbb sport. Érkeztek újak a futóklubba?

Igen, jöttek. Ennek az volt az oka, hogy mindenki ki akart törni a bezártságból, és sokan inkább elkezdtek sportolni, csak hogy ki tudjanak mozdulni otthonról. Tartottunk edzéseket is, egymástól tisztes távolságban. És aki segítséget vett igénybe, kitartó volt, az még mindig itt van. Könnyű elveszíteni a lelkesedést, ha nincs az ember mellett edző, mert hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy majd holnap megyek, ma közbejött valami, most esik az eső, és így tovább. Itt minden fel van építve, a rendszeresség segít.

Hogyan készted fel és biztatod a tanítványaidat?

Minden ember más. Először mindenkit kikérdezek, mozgott-e valamit. Ha egyáltalán semmit, akkor úgy kezdünk, hogy hét kör a pályán. Abból 100 métert a saját tempójában lekocog, 100-at sétál, és ez így megy hat-hét alkalommal. Utána ugrik a táv néhány körrel, minden más marad újabb hat-hét edzésig. Később a tempón kell javítani, majd a pihenőidő rövidül. Ekkor már tágulni kezd a tüdő, és az izomzat is másképp viselkedik, egyre könnyebb a futás. A legidősebb tanítványokkal is szép eredményt érek el: egyikük hetvenéves, és a korosztályában már elindult, és versenyezni is fog. Ő az egyik legszorgalmasabb futóm, mindig itt van. Lefut hét-nyolc kilométert nálunk, de erősíteni is jár, komolyan veszi.

Sikerként éled meg a tanítványaid eredményeit?

Hogyne! Főleg, ha valaki a nulláról kezdte. Annak is örülni lehet, hogy valaki lefutja az első 400 métert úgy, hogy nem halt bele… Hozzáteszem, nálam nincs olyan, hogy valaki egy hónapon belül tíz kilométereket fut, mert az egészségtelen. De fél év múlva, ha hozzászoktak az ízületei, igen!

Beindult már a sportélet?

Vannak még online versenyek, mint a pandémia alatt, és már elkezdődtek a hagyományosak is. Bár tény, hogy az előbbiek nem adják ugyanazt az élményt, kisebb a lelkesedés, nincs kivel versenyezni. Azért persze lefutottam ezeket is, a Fusd körbe Szombathelyt, vagy ahol a templomokat kellett érinteni, egy másiknál pedig a víz volt a tematika. Felraktam az órát, lefutottam, lefotóztam. A járvány ideje alatt sajnos kicsit szétesett a csapat, két éve még harmincan is voltunk a keddi-csütörtöki edzéseken, most jó, ha hatan-nyolcan összejövünk.

Volt egy komoly baleseted. Túl vagy rajta?

Egy ideje triatlonozom… Hogy hogyan kezdődött? Sokáig gyalogoltam, azzal voltam válogatott, Európa-bajnokságokon négyszer nyertem, világbajnokságokon legtöbbször érmes voltam, de egy féléves kihagyás után a kerékpározással tértem vissza a mozgáshoz, mert az kíméletesebb volt, így kezdtem el a triatlont. Tavaly ilyenkor aztán, egy edzésen buktam a biciklivel. Nem emlékszem az esésre, csak arra, hogy a bal oldalamat végigzúztam, majd kiderült, hogy a csípőcsontom két, a kulcscsontom egy helyen törött, és agyrázkódásom volt. Épp készültünk a párommal a nagyatádi ironman versenyre, arra a megmérettetésre, amelyen egy évvel korábban szintén részt vettünk, és ahol az esküvőnket is tartottuk. Az esésem miatt párban tehát nem tudtunk elindulni tavaly, de már gyúrunk az ideire.

Arra az esküvőre még visszatérünk, de milyen formában vagy?

A csípőcsontom össze van csavarozva, és várom, hogy a porc visszaépüljön. Ez nem megy egyik napról a másikra, hatvanéves vagyok, de így is előrébb vagyok a regenerálódással, mind várható lenne. A rehabilitáción már kikészítettem a gyógytornászt, mert amit feladatul kaptam, az nekem kevés volt. Átlagos nyugdíjasokhoz vannak szokva, nem sportolókhoz. Otthon jött a meglepetés, a zoknimat sem tudtam felhúzni, az agyrázkódás miatt pedig hónapokig szédültem. Három hónapig mankóztam.

Nem tántorított el a sérülésed attól, hogy folytasd?

Nem, dehogy! Igaz, hogy négy hónap elment, de aztán bemankóztam az edzőterembe, hogy erősítsek, legalább egy kézzel, illetve lábbal, amit meg tudtam mozdítani. Eleve nem voltam könnyű helyzetben, hiszen úszni – úgy komolyabban – csak nemrég tanultam meg, a triatlon miatt. Ezen is dolgoznom kellett, és odafigyeltem a táplálkozásomra is. Minél kevesebb szénhidrát, sok zöldség, hal és csirke, ez a menüm.

Egy fagyi belefér? Mégiscsak 40 fok van!

Persze. Egy? Többet is megeszem, mert tudom, hogy lemozgom…

Mire és kire vagy a legbüszkébb az életben?

A gyermekeimre! Mindannyian sportoltak, nem is akárhogyan. A nagylányom, Alexandra úszott, dobogós volt a Diákolimpián. A fiam, Dániel sokáig futott, szép eredménnyel. A kisebbik lányom, Adrienn kézilabdázott, ő sérülés miatt hagyta abba. Aztán büszke vagyok még azokra, akiket az elmúlt tíz évben edzettem, akik a nulláról indulva futottak le maratont, félmaratont, vagy arra, akinek a futással sikerült 130 kilogrammról 90-re lefogynia.

Saját generációdnak, a hatvanasoknak mit üzennél?

Nagyon kevesen vannak köztük, akik valamit mozognak, bár tény, hogy manapság már ebben a korban is jóval többen futnak, mint régen. Fel kellene kelni a fotelból! Bármiféle sportmúlt nélkül – persze edző segítségével – el lehet kezdeni sétálni vagy futni, és ezt nem lehet a pénzre fogni, kell egy cipő, egy trikó, és lehet menni futni. Hozzáteszem, sokat segíthet a család, illetve ha valakinek a párja is támogatja az ügyet, és nem azt mondja, hogy jaj, már megint futni mész? A legjobb, ha együtt fognak bele. Mi vagyunk a legjobb példa…

Hogy is volt az az esküvő?

A párommal, Varasdy Edittel már jó tíz éve együtt vagyunk, és miután megkérdezte, hogy mikor jegyzem el, én azt mondtam, hogy ha lefutod a maratont. Aztán elkezdett gyalogolni, futni ő is, és tényleg benevezett a budapesti maratonra. Én pedig két hónapig szerveztem a lánykérést: a célvonalon ponyvát feszítettem ki „hozzám jössz feleségül?” felirattal, a gyűrűt a befutóéremre akasztva kapta meg. Az esküvő pedig Nagyatádon volt, ahol párban indultunk az ironman versenyen. Az is nagy szervezést igényelt, hogy a megmérettetés előestéjén mondjuk ki az igent. Az anyakönyvvezető minden ötletünkre vevő volt, segített, és szép fotók készültek, természetesen futócipővel, bringával, ahogy kell! Másnap hajnalban felkeltünk, és irány a verseny! És megcsináltuk „másnapos házasok” néven!

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére