Hat magyar állampolgárt, köztük négy gyereket menekítettek ki a Gázai övezetből - videó

• 2023. november 16., csütörtök •
Szijjártó Péter elmondta, hogy a Közel-Keleten továbbra is kétségbeejtő a biztonsági helyzet. Felidézte, hogy összesen tizenöt magyar állampolgárral tartották a kapcsolatot Gázában. Sokáig nem volt lehetőségük, hogy elhagyják az övezetet a biztonsági körülmények miatt.
Hat magyar állampolgárt, köztük négy gyereket menekítettek ki a Gázai övezetből - videó

"Két héttel ezelőtt kaptuk a hírt, hogy megindulhatnak a külföldi állampolgárok, elhagyhatják Gázát" - magyarázta a külgazdasági és külügyminiszter.

Elmondta, hogy ezt követően egyeztetett izraeli és egyiptomi kollégáival, akik megígérték: Izraeli oldalról kiengedik, Egyiptomi oldalról beengedik a magyar állampolgárokat, amint elérik a rafai határátkelőt - írja az Origó.

A megállapodásunk után viszonylag rövid idővel nyolc magyar állampolgár palesztin családtagjaikkal együtt ki is tudott jönni a Gázai övezetből" - húzta alá.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy heten ott maradtak, majd két héten keresztül a biztonsági körülmények nem voltak adottak ahhoz, hogy átkeljenek Egyiptomba. Ráadásul többen sebesülést is szereztek.

A KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTER EZT KÖVETŐEN BEJELENTETTE, HOGY HAT MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR, KÖZTÜK NÉGY GYEREK, VALAMINT KÉT PALESZTIN CSALÁDTAGJUK EGY HOSSZÚ, EGÉSZ NAPOS FOLYAMATOT KÖVETŐEN NEMRÉG ÁTLÉPTEK EGYIPTOMBA, OTT PEDIG A KAIRÓI MAGYAR NAGYKÖVETSÉG MUNKATÁRSAI VÁRTÁK ŐKET.

"Most már egy kisbusszal Kairó felé tartanak, ahol a szállásuk biztosított" - mondta Szijjártó Péter hozzátéve, hogy ők a héten már meg is érkezhetnek Magyarországra. Egy magyar állampolgár úgy döntött, hogy Gázában marad, nem élt a felajánlott lehetőséggel. Vele továbbra is kapcsolatban lesznek.

Forrás: origo.hu

közösség

további frisss

lap tetejére