Halálos fenyegetést kapott az Ukrajnába készülő Szijjártó Péter

• 2024. január 23., kedd •
Az ukrán nyelven íródott üzenet szerint a tárcavezető „robbanásveszélyes üdvözletre” számíthat a közelgő ukrajnai látogatásán.
Halálos fenyegetést kapott az Ukrajnába készülő Szijjártó Péter

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a minap közösségi oldalán jelentette be, hogy január 29-én találkozik ukrán kollégájával Ungváron - írja a Magyar Nemzet.

A külügyminiszter úgy fogalmazott: „az ukránok erős delegációval érkeznek, hisz az elnöki hivatal vezetője mellett a külügyminiszter kollégám is ott lesz. Remélem, hogy ezen a találkozón sikeresen végig tudjuk majd venni a legfontosabb kétoldalú kérdéseket, elsősorban a kárpátaljai magyar nemzeti közösség korábban elvett jogainak ügyét és a két ország közötti kapcsolatok hosszú távú jövőjét”.

Ugyanakkor az Index hírportál információi szerint a találkozó közeledtével a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviseletei egy ukrán nyelven íródott e-mailt kaptak, amelyben életveszélyesen megfenyegették Szijjártó Pétert.

Az üzenetben azt írták: „Magyarok, gyűlöljük a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút. Azt hiszitek, hogy a miniszteretek az Ukrajna elleni támadások után csak úgy eljön hozzánk?”

Mi nem így gondoljuk. Január 29-én tehát robbanásveszélyes üdvözletre számíthatnak. Egy páncélvonat nem fogja megmenteni önöket. Javasoljuk, hogy adjon megrendelést egy temetkezési irodának, hogy elkezdhessék elkészíteni a koporsót Szijjártónak, és az illeszkedjen a magasságához. Isten megbocsát, de az ukránok nem

– olvasható a külügy ukrajnai képviseleteinek címzett e-mailben, írja az Index. 

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/Komka Péter)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére