Gondosóra: biztonság az időseknek, megnyugvás a hozzátartozóknak

hv • 2023. november 11., szombat •
Már több, mint 300.000 65 év feletti nyugdíjas regisztrált a gondosórára - jelentette be Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szombathelyi sajtótájékoztatóján. A dr. Hende Csaba meghívásra érkező politikus részleteiben mutatta be a népszerű Gondosóra Programot.
Gondosóra: biztonság az időseknek, megnyugvás a hozzátartozóknak

Nyitrai Zsolt bevezetetőjében emlékeztetett, hogy immár hosszú ideje kiáll az idősek mellett. - Éppen ma utalták a nyugdíjkiegészítést, és a posta is elkezdte a kézbesítés. Ez az az összeg az október havi nyugdíjhoz képest átlagosan 78.000 forint pluszt jelent – mondta el a megbízott. A szépkorúak számára kiemelten fontos a rezsivédelem, amely háztartásonként 181.000 forintnyi megtakarítást jelent havonta. A nyugdíjasok pedig, ahogyan korábban is, most is számíthatnak a nyugdíjemelésre, ez most január 1-jétől 6 %-os lesz. További jó hír, hogy februárban már a megemelt 13. havi nyugdíjat is megkapják. Ami a gondosórát illeti, azt minden 65 év feletti honfitársunk megkaphatja, ha regisztrál. Országszerte már több, mint 300 ezren igényelték az órát. Maga az eszköz egyszerűen működik, víz- és ütésálló, tehát akár a fürdőszobában is használható.

Egy gomb megnyomásával riasztható a 0-24 órás diszpécserszolgálat.

Ez komoly biztonságot jelent az időseknek, ráadásul a hozzátartozóknak is megnyugvás ad. A gondosóra hasznosságát az is alátámasztja, hogy a diszpécserszolgálatnál naponta, átlagosan több, mint ezerkétszáz hívást fogadnak. Ezekből a 25 súlyos eset és átlagban 17 a mentőriasztásos eset. 

Nyitrai Zsolt felhívta a figyelmet, hogy aki november 16-áig regisztrál, az karácsonyig meg is kapja a készüléket. Maga a Gondosóra Program egész Európában egyedülálló- emelte ki Nyitrai Zsolt. A főtanácsadója köszönetet mondott dr. Hende Csabának, Szombathely országgyűlési képviselőjének és munkatársainak, akik helyben segítik a programot.

- Nem kell fizetni az óráért és a szolgáltatásért, nem kell kulcsot leadni és központi diszpécserszolgálat érhető el 24 órán át

– ezt már Jagodits Zsuzsanna, a program szombathelyi önkéntese mondta el.  Felhívta a figyelmet, hogy a Gondosóra Program lelki megnyugvást jelenthet a hozzátartozók számára is, akiket azonnal riasztanak baj esetén.

- Az idős ember saját biztonságérzetét is támogatja a Gondosóra, hiszen egy gombnyomással elérhetővé válik a segítség. Az eszköz ugyanis „beszél”, azt hívja vissza a diszpécserszolgálat, nincs szükség a telefon elérésére – emelte ki dr. Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke. Köszönetet mondott mindazon önkénteseknek, akik ezt a kormányzati programot segítik és népszerűsítik.

közösség

további frisss

lap tetejére