Frissült a lista: ennyi aranyérmet jósolnak a magyaroknak a párizsi olimpián!

• 2024. június 07., péntek •
Javult a mieink helyzete az elemző cég számításai szerint.
Frissült a lista: ennyi aranyérmet jósolnak a magyaroknak a párizsi olimpián!

Ahogy arról beszámoltunk, száz nappal a játékok előtt öt aranyat jósolt a magyaroknak a párizsi olimpián a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote, amely azóta frissítette listáját - írja a Mandiner.

Ebből kiderül, hogy továbbra is öt aranyat jósol Magyarországnak az elemző cég, amely tavaly novemberben azonban még csak két első helyezést adott a piros-fehér-zöld színekben versenyzőknek.

A legfrissebb előrejelzés szerint a francia fővárosban a magyarok 19 érmet gyűjthetnek, az öt győzelem mellé hét második és hét harmadik helyet szereznek, ezzel pedig a 13. helyen zárnak majd az éremtáblázaton.

A novemberi két arany után a Gracenote februárban három végső győzelmet prognosztizált, száz nappal a játékok előtt, áprilisban már ötöt.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt a Mandinernek azt mondta: „Az éremszám remek, de ez a jóslás kategóriájába tartozik. Az látszik, hogy 10-11 aranyra vagyunk esélyesek, általában a fele-harmada be szokott jönni. Ha így nézzük, akkor majdnem stimmelnek a számok. De ez is csak tipp.”

Mint ismert, a mienknél az egyéni sportolók mellett mindkét nem kézilabda- és vízilabda-válogatottja is jogot szerzett a párizsi játékokra. A rendhagyó felkészüléssel hangoló úszó, Milák Kristóf pedig egyre közelebb a hőn áhított csúcsformához.

A párizsi olimpia a hivatalos megnyitó előtt két nappal, már július 24-én elkezdődik a versenyekkel.

A Gracenote az első három helyre változatlanul az Egyesült Államokat, Kínát és Nagy-Britanniát tette, az amerikaiaktól 125 medált vár Párizsban, ebből ráadásul 39 lesz az arany. A második Kínának 33 elsőséget, összesen pedig 90 érmet jósol a statisztika, amely a harmadik briteknek 62 dobogós helyet és 14 aranyat ígér.

A házigazda franciák bő másfél hónappal az olimpiai rajt előtt összességében a negyedik pozícióra számíthatnak 55 éremmel, benne 29 arannyal, s az első hatba még Ausztrália (49 medál, 13 arany) és Japán (47, 12) fér be.

Fotó: MTI/EPA/Teresa Suárez
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére