Figyelmeztetést adtak ki több vármegyére is

• 2023. március 30., csütörtök •
Az Országos Meteorológiai Szolgálat első fokozatú, citromsárga figyelmeztetést adott ki négy vármegyére is zivatar miatt, de az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelentheti az érintett helyeken. Csütörtökön általában erősen felhős ég lesz a jellemző, amelyben előfordulhatnak időszakos szakadozások. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 20 Celsius-fok között valószínű.
Figyelmeztetést adtak ki több vármegyére is

Csütörtökön a felhős időben rövid napos időszakokra számíthatunk, délutántól egyre több helyen alakulhat ki eső, zápor – írja az Időkép előrejelzése. Többfelé élénk, délnyugaton erős lesz a déli-délnyugati szél. Hajnalban mínusz 5 és plusz 6 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet. Elsősorban északon, északkeleten várható még fagy. A délután már enyhébb lesz, 9 és 20 fok között alakulhatnak a maximumok - írja az Index.

NYUGATON, DÉLNYUGATON ÉRHETJÜK EL A 20 FOKOT.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat első fokozatú, citromsárga figyelmeztető előrejelzést adott ki négy vármegyére zivatar miatt, az elsődleges veszélyforrást azonban a villámlás jelentheti, emellett esetenként szélerősödés és jégeső is előfordulhat. A veszélyjelzés

  • Győr-Moson-Sopron vármegyére, 
  • Vas vármegyére,
  • Veszprém vármegyére
  • és Zala vármegyére van érvényben.

A figyelmeztető előrejelzés csütörtök éjfélig tart.

Fokozódhatnak az ízületi panaszok

Az orvosmeteorológia szerint melegfronti tünetekre számíthatnak a frontérzékenyek. Általános lehet a fáradékonyság, bágyadtság, csökken a koncentrációs képességünk. Különösen érzékenyek lehetnek a melegedésre migrénesek és a magas vérnyomással küzdők. 

A hideg reggelen ismét fokozódhatnak az ízületi panaszok. Az élénk, helyenként erős szélben nyugtalanság, ingerlékenység is kialakulhat a szélre érzékenyebbeknél.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére