Figyelmeztetést adott ki a Google, nagy bajban lehetnek ezek az androidos telefonok

index.hu • 2023. március 20., hétfő •
Újfent figyelmeztetést adott ki a Project Zero: egyes, Androidot futtató Samsung, Vivo és Pixel mobilok ugyanis olyan sebezhetőségeknek vannak kitéve, ami miatt pusztán a telefonszám ismeretében is kompromittálhatják a készülékeket.
Figyelmeztetést adott ki a Google, nagy bajban lehetnek ezek az androidos telefonok

Bár csak kevesen tudják, a Project Zero a Google kiberbiztonsági szakértőiből és elemzőiből álló, házon belüli csapata, akik azzal foglalkoznak, hogy a keresőóriás saját fejlesztésű operációs rendszere a lehető legbiztonságosabb platform legyen. Ennek érdekében a csapat most egy új blogbejegyzésben tájékoztatta a felhasználókat: a Samsung egyes, Exynos-modemeket használó mobiljai veszélynek vannak kitéve - írta meg az index.hu.

Mint kiderült,

a 18 felfedezett veszélyforrásból négy olyan, amely azonnali intézkedéseket igényel,

azok ugyanis, mint ahogy korábban írtuk, már a telefonszámot ismerve feltörhetővé válnak. A maradék 14 exploit már kevésbé ártalmas, azok ugyanis kicsit nagyobb erőforrást és több elszántságot igényelnek a rosszakarók részéről, ennek ellenére azokat sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Mint arról a CNET is beszámolt,

a dél-koreai Samsung már el is ismerte a sebezhetőségeket, és közölte, hogy biztonsági frissítéseket adott ki az érintett készülékekhez,

és azt tanácsolják az érintett tulajdonosoknak, hogy a megfelelő kibervédelem érdekében frissítsenek a legújabb szoftververzióra. Az érintett Samsung-mobilok a következők: Galaxy S22-es sorozat, ezek mellett pedig a Galaxy M33, M13, M12, A71, A53, A21, A13, A12 és A04 telefonok.

A Vivo-mobilok közül a következők használnak Samsung-modemet: S16, S15, S6, X70, X60 és X30.

A keresőóriás kénytelen volt elismerni azt is, hogy saját gyártású prémiumkategóriás készülékei, a Pixel 6-os és a Pixel 7-es telefonok is érintettek, mivel azokban is a dél-koreai gyártó által tervezett hálózati modem kapott helyet.

A jelek szerint a gyártók már dolgoznak a megoldáson, ha a napokban érkezett biztonsági frissítés a készülékére, az már szinte biztosan befoltozta a veszélyforrásokat, ha azonban szeretne biztosra menni, a készülékbeállításokban kikapcsolhatja a wifihívásokat és VoLTE-t.

Kép: Getty Images

közösség

további frisss

lap tetejére