A magyarok csaknem harmada szokott részt venni a majális forgatagában, a fiatalokat a szórakoztató programok, a szenior korosztályt főleg a sör és a virsli csalogatja - derült ki a Kutatópont Kft. legfrissebb felméréséből. Eszerint a május 1. hallatán a magyar lakosság 86 százaléka a munka ünnepére asszociál, 4 százaléknak a majális és a felvonulás emlékképe rajzolódik ki. A 18 évnél idősebbek 32 százaléka kerül a virsli, a sör és a vurstli bűvkörébe, 68 százalékuk távol marad a majálistól – idézték Rabcsánszki Laurát, a Kutatópont Kft. projektigazgatóját a közleményben. A vigadalom legnagyobb arányban a 30-39 éveseket tudja megszólítani. A márciusi, kétezer embert érintő kutatásból kiderült az is, hogy az az eseményre nyitottak 59 százaléka a családjával, 40 százaléka a barátaival, 30 százaléka a párjával látogat el a majális programjaira.
Ezt gondoljuk május 1-ről
További híreink
Pszichológusnak, óvodapedagógusnak készül a legtöbb új első éves az ELTE SEK-en ![Pszichológusnak, óvodapedagógusnak készül a legtöbb új első éves az ELTE SEK-en Pszichológusnak, óvodapedagógusnak készül a legtöbb új első éves az ELTE SEK-en](/img/3127_8149_DSC_9656.JPG)
Közel 10 százalékkal több új első éves lesz idén az ELTE SEK-en, mint tavaly. Ez csak egy átlag, ágazatonként nézve árnyaltabb a kép, de a pedagógusképzés 'hasít', ott több mint 50 százalékos a bővülés. ...
Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban van, a kezelésére gyűjtenek ![Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban van, a kezelésére gyűjtenek Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban van, a kezelésére gyűjtenek](/img/3127_1954_35ddb779adaa4ae0a1e9832690d37598.jpg)
Szörnyű hír érkezett az Egyesült Államokból: a Floridában élő tornász olimpiai bajnok Ónodi Henrietta súlyos szívrohamot kapott, jelenleg is kórházban van, és a kezelésére gyűjtenek.
Vészhelyzet! Két nappal a verseny előtt változtatni kell a magyar olimpiai csapaton ![Vészhelyzet! Két nappal a verseny előtt változtatni kell a magyar olimpiai csapaton Vészhelyzet! Két nappal a verseny előtt változtatni kell a magyar olimpiai csapaton](/img/3127_6415_1c35a574185f4c7fac614b636fdcd868.jpg)
A két egymást váltó sportolónk barátsága is ráment a kvalifikációs viaskodásra, most egy sajnálatos sérülés miatt fordult a kocka.
Üzemanyag: kihirdették a szombati árakat – ebben most nincs sok öröm ![Üzemanyag: kihirdették a szombati árakat – ebben most nincs sok öröm Üzemanyag: kihirdették a szombati árakat – ebben most nincs sok öröm](/img/3127_7691_591c46eece6a4e82a5ae0620a847c7a0.jpg)
Megszakadt egy nagy sorozat a magyarországi üzemanyagpiacon. Nem csökken tovább az üzemanyag ára, pedig a globális folyamatok alapján erre nyílt volna lehetőség.
Megszökött egy szurikáta a Fővárosi Állatkertből (VIDEÓ) ![Megszökött egy szurikáta a Fővárosi Állatkertből (VIDEÓ) Megszökött egy szurikáta a Fővárosi Állatkertből (VIDEÓ)](/img/3127_7595_327e6ef1ed08401ba450e5b02b1b68aa.jpg)
Az állatot végül visszavitték az állatkertbe.
Váratlan nehézségek az olimpián, szakközépiskolai kollégiumban szállásolták el a magyarokat ![Váratlan nehézségek az olimpián, szakközépiskolai kollégiumban szállásolták el a magyarokat Váratlan nehézségek az olimpián, szakközépiskolai kollégiumban szállásolták el a magyarokat](/img/3127_8327_57455477_d786c6f5decbeaec337001a0846da737_wm.jpg)
Váratlan nehézségekkel szembesült a magyar sportlövőcsapat a szombaton kezdődő olimpiai versenyek előtt – számolt be helyszíni tudósításában az MTI.
Gulyás a Kormányinfón: Ha a helyzet nem oldódik meg, üzemanyaghiány is lehet (VIDEÓ) ![Gulyás a Kormányinfón: Ha a helyzet nem oldódik meg, üzemanyaghiány is lehet (VIDEÓ) Gulyás a Kormányinfón: Ha a helyzet nem oldódik meg, üzemanyaghiány is lehet (VIDEÓ)](/img/3127_7214_8f21d1ad539345dcacaad42cc49784db.jpg)
Gulyás Gergely szerint Ukrajna a kőolajszállítás leállításával zsarolja Magyarországot és Szlovákiát, azt a két országot, amelyek következetesen kiállnak a béke mellett.
Újabb postás halt meg munkavégzés közben: a kánikula után most darázscsípés volt végzetes ![Újabb postás halt meg munkavégzés közben: a kánikula után most darázscsípés volt végzetes Újabb postás halt meg munkavégzés közben: a kánikula után most darázscsípés volt végzetes](/img/3127_4189_6a606153f0364bac9c988da51f5443c9.jpg)
Néhány napon belül ismét tragédia rázta meg a Bács-Kiskun vármegyei kézbesítőket.
Az UEFA súlyos büntetést szabott ki az MLSZ-re a magyar szurkolók Eb-n tanúsított viselkedése miatt
![Az UEFA súlyos büntetést szabott ki az MLSZ-re a magyar szurkolók Eb-n tanúsított viselkedése miatt
Az UEFA súlyos büntetést szabott ki az MLSZ-re a magyar szurkolók Eb-n tanúsított viselkedése miatt](/img/3127_9376_BB1qzc2U.jpg)
Tárgyak pályára dobálása, tűzijáték, pirotechnikai eszközök használata, sporteseményekhez nem illő, provokatív üzenetek skandálása és rasszista megnyilvánulások. Nagyjából ezek – amelyeket
Patkányok leptek el egy Tescót, azonnal be kellett zárni ![Patkányok leptek el egy Tescót, azonnal be kellett zárni Patkányok leptek el egy Tescót, azonnal be kellett zárni](/img/3127_1287_d4ee7b189253453ea8f2d86ea4c234bb.jpg)
Az üzletben a Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet tartott hatósági ellenőrzést.
Beszélnek róla, segítik egymást - Jó kezekben a szombathelyi látássérültek ügye ![Beszélnek róla, segítik egymást - Jó kezekben a szombathelyi látássérültek ügye Beszélnek róla, segítik egymást - Jó kezekben a szombathelyi látássérültek ügye](/img/3127_2840_korhaz1.jpg)
A Fény a Sötétben Alapítvány forgatott podcast-felvételeket a Markusovszky-kórház szemészetén.
Forgalomkorlátozás a Rumi út és a 86-os út kereszteződésében ![Forgalomkorlátozás a Rumi út és a 86-os út kereszteződésében Forgalomkorlátozás a Rumi út és a 86-os út kereszteződésében](/img/3127_6894_utlezaras.jpg)
Burkolatmarási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szombathelyen a Rumi út és a 86-os főút kereszteződésében 2024. július 30-án, kedden. A munkálatok a csúcsidőszakokon kívül, várhatóan 9 ...