Eutanáziával vetett véget életének Hollandia volt miniszterelnöke

index.hu • 2024. február 11., vasárnap •
Meghalt Dries van Agt, Hollandia volt miniszterelnöke. Az egykori politikus eutanázia útján, feleségével együtt halt meg – közölte az általa alapított emberi jogi szervezet. Mindketten 93 évesek voltak.
Eutanáziával vetett véget életének Hollandia volt miniszterelnöke

A hírt pénteken hozta nyilvánosságra a The Rights Forum nevű szervezet, amely közölte, hogy a házaspár hétfőn halt meg, és zárt körű szertartás keretében temetik el őket a keleti Nijmegen városában - írta az index.hu.

Dries van Agt (aki 1977 és 1982 között volt Hollandia kereszténydemokrata miniszterelnöke) kéz a kézben halt meg szeretett feleségével, Eugenie van Agt-Krekelberggel, akivel több mint 70 évig volt együtt – áll a nonprofit szervezet közleményében.

A PÁR EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA AZ UTÓBBI IDŐBEN ERŐSEN LEROMLOTT.

Van Agt 2019-ben agyvérzést szenvedett, miközben beszédet mondott egy palesztinokért tartott megemlékezésen, és soha nem épült fel teljesen. Három gyermeke gyászolja.

A kereszténydemokrata Van Agt a politikából való távozása után egyre progresszívebbé vált, végül 2017-ben kilépett pártjából, mivel ideológiailag nem értett egyet a jobbközép Kereszténydemokrata Felhívás Izraelhez és palesztinokhoz való hozzáállásával – írja az ABC.

Mark Rutte holland kormányfő elismerően beszélt az egykori politikusról. „Egyedi nyelvezetével, világos meggyőződésével és markáns előadásmódjával Dries van Agt színt és tartalmat vitt a holland politikába a polarizáció és a pártok megújulásának idején” – fogalmazott Rutte egy nyilatkozatában.

közösség

további frisss

lap tetejére