Emlékfallal tisztelegnek az egyetem olimpikonjai előtt

hv • 2023. november 23., csütörtök •
Az ELTE Savaria Egyetemi Központ Dr. Gál László Sportcsarnokában ünnepélyes keretek között avatták fel azt az Olimpiai falat, amelyet az egyetem és jogelődeiben tanuló olimpiai játékokon résztvevő hallgatók edzőként vagy versenyzőként vettek részt.
Emlékfallal tisztelegnek az egyetem olimpikonjai előtt

A campus az elmúlt évtizedekben számos névváltozáson esett át. Hívták Szombathelyi Tanárképző Főiskolának, azután 1983-84-es tanévben felvette Berzsenyi Dániel nevét, 2008-tól Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ, majd 2017-től ELTE Savaria Egyetemi Központ lett. Az intézmény neveitől függetlenül mindig is híres volt arról, hogy kiváló sportolókat nevel ki. Közülük húszan a világ legnagyobb sporteseményén, az olimpiai játékokon is részt vehettek.

Az egyetemi himnusz elhangzása után Lenkai Nóra, az ELTE SEK rektori biztosa köszöntötte a szépszámú megjelentet. Beszédében kiemelte, hogy a szombathelyi intézmény méltán lehet büszke azokra az egykori hallgatóira, aki a sporton keresztül is elvitték Szombathely jó hírét a világba. A rektor asszony után dr. Zsolnai Anikó, az ELTE PPK dékánja köszöntőjében kitért arra, hogy a most ünnepelt sportolók bizonyították, hogy a magas szinten művelt sportolás és a felsőfokú tanulmányok igenis összeegyeztethetőek.

A beszédek után elkezdődött az ünnepélyes tábla felhelyezése. Az olimpikonokat egyenként szólították az olimpiai falhoz, ahol maguk rakták fel tábláikat. Az olimpiai részvétel időrendi sorrendjét követve Antalovits Ferenc súlyemelővel kezdődött a sor, aki 1976-ban és 1980-ban sportolóként, 2000-ben pedig edzőként vett rész az ötkarikás játékokon.  Sportolóként a legtöbb ötkarikás részvétel Kálovits Anikó hosszútávfutó nevéhez kötődik, aki négy olimpián (2000. Sydney, 2004. Athén, 2008. Peking, 2012. London) is induló volt. Az abszolút rekorder Németh Zsolt, aki versenyzőként kétszer (1996.Atlanta, 2000. Sydney) mérettethette meg magát, majd edzőként három alkalommal (2012. London, 2016.Rio de Janeiro, 2021. Tokió) volt a magyar csapat tagja. A húsz egyetemi olimpikon közül ketten sajnos már nem lehettek itt. Az olimpiai bajnok tornász, Csollány Szilveszter és a tornaedző Dobra László ugyanis elhunytak, de róluk sem feledkeztek meg, az ő nevük is felkerült a falra.
A méltóságteljes ünnepséget egy közös fényképezkedés és a magyar himnusz zárta.



AZ ELTE SEK ÉS JOGELŐDJEI OLIMPIKONJAI:

Annus Adrián                   kalapácsvető    1996,2000,2004
Antalovits Ferenc             súlyemelő, edző    1976,1980,2000
Borkai Zsolt                      tornász    1988
Csoknyai István               kézilabdázó     1992
Csollány Szilveszter        tornász    1992,1996,2000
Gyurátz Réka                  kalapácsvető    2021
Gyurka János                  kézilabdázó    1988
Halász Bence                  kalapácsvető    2021
Kálovics Anikó                 hosszútávfutó    2000,2004,2008,2012
Kiss Szilárd                     súlylökő    2000
Kívés István                    atlétaedző    2000, 2004
Konkoly Csaba                kézilabda edző    2008
Ligeti Dániel                    birkózó    2012,2016
Márkus Erzsébet             súlyemelő    2000
Németh László                atlétaedző    2016
Németh Zsolt                   kalapácsvető, edző    1996,2000,2012,2016,2021
Preisinger Sándor            labdarúgó    1996
Szántó Kornél                  rk.gyorskorcsolyázó    2002
Tamtom Péter                   súlyemelő    2000



Fotó: Cseh Gábor

közösség

további frisss

lap tetejére