Elképesztően fordulatos találkozón győztek, óriásit léptek az olimpia felé női kosarasaink

• 2024. február 10., szombat •
A magyar női kosárlabda-válogatott végletekig kiélezett mérkőzésen 81–75-re legyőzte az esélyesebbnek tartott olimpiai ezüstérmes Japánt a soproni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában. Így a vasárnapi záróforduló előtt a csoport mind a négy tagja három ponttal áll, és mindegyik csapatnak maradt még esélye a kvalifikációra.
Elképesztően fordulatos találkozón győztek, óriásit léptek az olimpia felé női kosarasaink

A magyar együttes csütörtöki nyitómeccsén Kanada ellen lépett pályára, amit végül 67–55-re elveszített – legfőképpen a rengeteg eladott labda miatt - olvasható az Indexen. A pénteki ellenfelünk, Japán győzelemmel kezdte a kvalifikációs tornát, meglepetésre 86–75-re felülmúlta a spanyol válogatottat.

A pénteki játéknap első találkozóján Spanyolország Kanadával nézett szembe. A meccsen a spanyolok irányítottak, a harmadik negyedben azonban az észak-amerikai együttes 13 pontos hátrányból fordított, és az utolsó percekben még 55–53-ra vezetett. A spanyolok innen fordítottak, és 60–55-re megnyerték az összecsapást. 

A nap második mérkőzésére a hazaiak fellépésére a szurkolók már telt házas hangulatot produkáltak. Ez azonban eleinte még nem segítette a mieinket.

Hét japán és nulla magyar találat állt két és fél perc játék után az eredményjelzőn, így Székely Norbert szövetségi kapitány kénytelen volt idejekorán kikérni első idejét. Ez meghozta a várt eredményt: a japán pontgyűjtés megakadt, a magyar viszont megindult, aminek köszönhetően három pontra csökkent a hátrány. A mieink játéka azonban ismét szétesett, rengeteg labdát eladtak, amit az ellenfél kihasznált, és végül kilenc pontot tett közé az első negyedben (13–22).

Az olimpiai ezüstérmes alakulat sem volt kellően éles, hibáiknak köszönhetően hosszú idő után sikerült ismét tíz pont alá férkőzniük a mieinknek (22–30). A japán szövetségi kapitány igyekezett felrázni csapatát, de időkérése is a magyaroknak kedvezett: egy elképesztő hajrával egészen az egalizálásig meg sem álltak Határ Bernadették, így a nagyszünet után új mérkőzés kezdődhetett (32–32). 

Mindkét csapat hárompontos dobással kezdte a második félidőt, majd a japánok kisebb hullámvölgybe kerültek.

EZT KIHASZNÁLVA A MÉRKŐZÉSEN ELŐSZÖR A MAGYAR VÁLOGATOTT ÁT IS VETTE A VEZETÉST!

Sőt, a negyed végére ötre növelte az előnyét (53–48). Az utolsó 10 perc nem úgy kezdődött, ahogyan vártuk: a vendégek sorozatban hét pontot szereztek. Ám innen is magára talált a magyar csapat, és 4 perc 17 másodperccel a vége előtt – a találkozón ugyancsak először – már hatpontos fórban volt (69–63). Ám még ez sem volt elég a biztos győzelemhez, Japán megint visszakapaszkodott ikszre. Kulcsfontosságú volt, hogy az ázsiaiak érték el előbb az ötödik mezőnyfaultot, ezt kihasználva Lelik Réka értékesített büntetőivel az utolsó másfél percben csak-csak bebiztosítottuk a győzelmet (81–75).

A torna vasárnap zárul, s ha Kanada legyőzi Japánt, kijutunk, ha Japán nyer Kanada ellen, akkor a spanyolok várhatják tét nélkül, biztos kvótával a zsebükben a mieink elleni zárómeccset, a sorsunk pedig ugyancsak a saját kezünkben lesz.

Női kosárlabda, olimpiai selejtező, második forduló:
2. forduló
Spanyolország–Kanada 60–55
Magyarország–Japán 81–75

3. forduló (vasárnap játsszák):
Kanada–Japán 15.00
Magyarország–Spanyolország 17.30

1. forduló (pénteken játszották):
Japán–Spanyolország 86–75
Magyarország–Kanada 55–67

(Borítókép: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége/Facebook-oldal)
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére