Elhunyt dr. Csejtei András

• 2024. február 22., csütörtök •
A Markusovszky-kórház Onkoradiológiai Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa életének 70. évében, hosszú betegség után halt meg.
Elhunyt dr. Csejtei András

1978-ban summa cum laude minősítéssel szerzett diplomát szülővárosában, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. A későbbiekben többek között radiológiából, sugárterápiából, klinikai onkológiából szakvizsgázott, majd 1998-ban fizikusi képesítést szerzett. Anyanyelvi szinten beszélt angolul és németül.

Kezdetben Debrecenben, majd a nyíregyházi kórház Onkológiai Osztályán dolgozott. Szakmai tudását bővítve több alkalommal külföldi tanulmányutakon vett részt.

2000 márciusában családjával együtt Szombathelyre költözött, és a Markusovszky-kórház újonnan felépült és átadott Onkoradiológiai Osztályának vezetését vette át.

Munkája elismeréseként 2011-ben Markusovszky Lajos Díjat kapott, majd 2014-ben az „Év orvosa”, 2015-ben tudomány és oktatás kategóriában Prima Primissima díjban részesült.

Ahogy munkatársai, úgy betegei is – akik az ország minden területéről érkeztek – elismerték hatalmas szakmai tudását.

E szavakkal búcsúztak tőle munkatársai és a kórház menedzsmentje, a teljes írás a vaol.hu-n olvasható.

közösség

további frisss

lap tetejére