Életfogytiglanra ítéltek egy kétéves gyereket Észak-Koreában, mert Bibliát találtak a szüleinél

mandiner.hu • 2023. május 29., hétfő •
Amerikai jelentések szerint Észak-Koreában 70 ezer keresztényt tartanak fogva.
Életfogytiglanra ítéltek egy kétéves gyereket Észak-Koreában, mert Bibliát találtak a szüleinél

Egy kétéves észak-koreai gyrmeket életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, miután a hatóságok a kisgyermek szüleinél egy Bibliát találtak. Az országban hatalmon lévő totalitárius rezsim továbbra is „kivégzi” és „kínozza” a vallásos polgárokat – írta a New York Post, amit a mandiner.hu is lehozott.

Az amerikai külügyminisztérium új nemzetközi vallásszabadságról szóló jelentése szerint

Észak-Koreában 70 ezer keresztényt tartanak fogva.

A megállapítások aláhúzták a Kim Jung Un legfelsőbb vezető által rendszeresen alkalmazott brutális büntetőintézkedéseket – hívta fel a figyelmet a lap.

Azokat, akiket Észak-Koreában rajta kapnak, hogy birtokolják a Bibliát, halálbüntetés fenyegeti, míg családtagjaikat – beleértve a gyermekeket is – életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. A szóban forgó család összes tagjának rövidesen börtöntáborba kell vonulnia – olvasható a New York Post oldalán.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay
 

közösség

további frisss

lap tetejére