Elég cuki, de veszélyes lehet a hódpatkány

• 2024. április 12., péntek •
Mosonmagyaróváron szaporodtak el az állatok.
Elég cuki, de veszélyes lehet a hódpatkány

Az utóbbi időben megszaporodtak a Lajta és a Mosoni-Duna partján a hódpatkányok, mást néven nutriák, a helyiek pedig rászokott arra, hogy etetni kezdték az állatokat - írja a Mandiner. Dr. Novák Péter állatorvos a helyi lapnak, a Mosonvármegyének elmondta, hogy az első blikkre aranyosnak tűnő állatok veszélyesek, ugyanis többféle kórokozót is terjeszthetnek,

PÉLDÁUL A VESZETTSÉGET ÉS A LEPTOSPIRÓZIST, UTÓBBI PEDIG GENNYES VESEGYULLADÁST IS OKOZHAT.

A szakértő szerint a nutriák harapása a legveszélyesebb, amely akár az etetés közben, véletlenül is előfordulhat, ugyanis az éles fogak könnyen okoznak súlyos sérüléseket. 

Nyitókép: Mosonvármegye
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére