Döntött a bíróság: százezreket fizethet Cseh Katalin

• 2023. március 18., szombat •
Cseh Katalin momentumos európai parlamenti képviselő helyreigazítási keresetét első fokon elutasította a bíróság, ellenben a perköltségek és illeték megfizetésére kötelezte.
Döntött a bíróság: százezreket fizethet Cseh Katalin

Az ítélet nem jogerős – és valószínűleg fellebbezni is fog a momentumos EP-képviselő, Cseh Katalin, akit első fokon a Fővárosi Törvényszék 285 750 forint perköltség, valamint 36 000 forint eljárási illeték, összesen tehát 321 750 forint megfizetésére kötelezett, miután a politikus helyreigazítási keresetet nyújtott be, amiért a hirado.hu oldalán megjelent egy cikk, valamint az M1 – Híradó YouTube-csatornáján egy videó a hozzá köthető cégnél zajló nyomozásról - írja a Mandiner.

A Cseh Katalinékhoz köthető céghálóval a Mandiner is foglalkozott, sőt, igyekeztek ábrázolni is a szövevényes kapcsolódásokat:

Az ügy kapcsán többek között kiderült az is, hogy noha az ügybe keveredett Pannónia Nyomda egyik érintett pályázatának „célja a piacon még nem lévő szolgáltatás és termék kifejlesztése” volt, három évvel korábban egy másik cég már létrehozott egy az övékéhez hasonló technológiát. Vagyis úgy tűnik, Csehék olyan eszköz kifejlesztésére pályáztak, kértek és kaphattak pénzt, amit már kifejlesztettek.

Az ügynek ráadásul nemzetközi vetülete is lett, miután egy cseh vállalat neve is előkerült a botrányhoz kapcsolódóan, ezért a NAV korábban kezdeményezte, hogy – banki adatok, adóbevallások és szerződések beszerzéséért – az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh hatósághoz, s ugyanígy járt el Litvániát és Lengyelországot érintően is.

Nyitókép forrása: Cseh Katalin facebook-oldala

közösség

további frisss

lap tetejére