Dobrev Klára bejelentette az árnyékkormánya végét

index.hu • 2024. június 10., hétfő •
A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szerint új megoldásokat, új eszközöket, új utakat kell keresniük.
Dobrev Klára bejelentette az árnyékkormánya végét

„A tegnap esti eredményeknek sok tanulsága van, de mindenekelőtt az első szó ismét a köszöneté. Köszönöm azoknak, akik tegnap az erős, szociális Európát és az általam vezetett, közös listát támogatták! A következő öt évben is azon leszünk, hogy Európa minden korábbinál egységesebb és erősebb legyen, erre kértünk felhatalmazást, ez a kötelezettségünk” – közölte a Facebook-oldalán Dobrev Klára, aki egy videórészletet is közzétett a választást értékelő beszédéből, ezt idézi az index.hu is.

Mint arról beszámoltunk, a DK-s politikus kijelentette: az eredmény csalódást keltő, azt gondolták, hogy több szavazót tudnak meggyőzni. Míg 2019-ben négy európai parlamenti mandátumot szerzett a DK, az idei választáson csak kettőt.

Dobrev Klára most kifejtette: világos, hogy az egyetlen megmaradt Európa-párti, baloldali közösségként új, a korábbiaktól eltérő módszereket is kell keresniük az Orbán-rendszerrel szemben álló szavazók megszólítására.

Továbbra is hiszem, hogy az emberek hétköznapjaival mit sem foglalkozó jobboldali politika egyetlen alternatívája hosszútávon egy karakteres, baloldali program. Ennek a programnak a kidolgozásáról szólt az Árnyékkormány munkája 2022 szeptembere óta, ezért dolgoztunk együtt több mint ezer szakértővel, ezért jártuk az országot, hogy ez a program minél többekhez eljusson. Az Árnyékkormány munkája a mai nappal eddigi formájában véget ér

– jelentette be a DK-s politikus.

Azt ígérte azonban, hogy teszik tovább a dolgukat, maradnak, akik voltak öt napja, öt hónapja, vagy épp öt éve: elkötelezett szociáldemokraták, európai magyarok.

De azért, hogy az a baloldali politika, az a szakpolitikai alternatíva, amit mi képviselünk, a mostaninál nagyobb támogatottságot élvezzen, új megoldásokat, új eszközöket, új utakat kell keresnünk. Köszönöm Mindenkinek, aki a magyar történelem első igazi árnyékkormányának a munkáját segítette az elmúlt bő másfél évben!

– zárta bejegyzését Dobrev Klára.

A Demokratikus Koalíció elnöksége 2022 szeptemberében kérte fel Dobrev Klárát, hogy árnyék-miniszterelnökként alakítson árnyékkormányt.

közösség

további frisss

lap tetejére