Csak egy randira ment volna Kaposvárra, letöltendő börtönbüntetés lett belőle

• 2023. május 30., kedd •
A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal, nemesfémre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó, többszörösen büntetett előéletű budapesti férfival szemben, aki előbb egy lakást, majd egy gépkocsit is feltört Kaposváron.
Csak egy randira ment volna Kaposvárra, letöltendő börtönbüntetés lett belőle

Az ügyészségi közlemény szerint a börtönbüntetésből frissen szabadult vádlott márciusban az interneten ismerkedett meg egy kaposvári nővel, ezért Kaposvárra érkezett. A találkozás nem volt sikeres, a férfinak viszont nem volt pénze visszajutni Budapestre, ezért elhatározta, hogy betörésből fog bevételhez jutni - írja az Index.

A vádlott ezután besurrant egy belvárosi társasházba, ahol az egyik negyedik emeleti lakás műanyag bejárati ajtajának díszkazettáját a magával vitt öngyújtóval kiégette, majd bemászott a lakásba, ahonnan mobiltelefont és arany ékszereket tulajdonított el jogtalanul közel 200 ezer forint értékben.

A vádlott a zsákmánnyal nem elégedett meg, ezért a társasház mélygarázsában betörte az egyik ott parkoló autó ablakát, és abból készpénzt, illetve elektromos cigarettát lopott el.

A férfi azonban véletlenül az elkövetés helyének közelében hagyta a táskáját, melynek tartalma alapján a kaposvári nyomozók megállapították a személyazonosságát, majd elfogatóparancs alapján rövid időn belül őrizetbe vették őt.

A Kaposvári Járási Ügyészség a vádlottat gyorsított eljárásban állította a Kaposvári Járásbíróság elé. A májusban megtartott tárgyaláson a bíróság az ügyészi váddal egyezően állapította meg a többszörös és egyben különös visszaesőnek minősülő férfi bűnösségét, akit ezért 2 év 9 hónap fegyházbüntetésre ítélt.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére