Bekarácsonyozott a vasutas, késtek a pécsi vonatok

• 2023. december 21., csütörtök •
Pénzbüntetésre ítéltek egy vasutast, aki tavaly karácsonykor részegen elaludt a munkahelyén, és emiatt részlegesen a vonatközlekedés is leállt Szombathely és Pécs között – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék.
Bekarácsonyozott a vasutas, késtek a pécsi vonatok

A vádlott 1994 óta állt a MÁV Zrt. alkalmazásában forgalmi szolgálattevőként, feladatai közé tartozott a közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása, valamint a vasúti jelzőberendezések kezelése - írja a Magyar Nemzet. Tavaly december 25-én egyedüli alkalmazottként látott el szolgálatot a felsőrajki vasútállomáson,

ahol a délutáni munkakezdése után elfogyasztotta a magával hozott egy liter vodkát.

Az italtól kora este már képtelen volt dolgozni, emiatt nem adott szabad jelzést két, Szombathely és Pécs között menetrend szerint közlekedő vonatnak, ezért azok a szomszédos állomásokon kényszerültek várakozni.

A férfit a vonaton és a közeli állomáson szolgálatban lévő kollégái megpróbálták telefonon elérni, de mivel nem jártak sikerrel, értesítették a rendőrséget. A felsőrajki vasútállomás irodájában alvó, erősen ittas vádlottat a kiérkező járőrök ébresztették fel.

A lerészegedett vasutas hibájából az egyik vonat 26 perc, a másik szerelvény pedig 93 perc késéssel tudta folytatni az útját.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a férfit közérdekű üzem működésének megzavarása miatt jogerősen, tárgyalás mellőzésével 375 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére