Bajba került egy idős hölgy, ám szerencséjére csuklóján volt a gondosóra

• 2024. május 14., kedd •
A rendőrök még drónt is bevetettek.
Bajba került egy idős hölgy, ám szerencséjére csuklóján volt a gondosóra

A gondosóraközponttól érkezett bejelentés a rendőrségre május 13-án 12 óra 12 perckor, miszerint egy idős hölgy egy lakatlan területen elakadt a rokkantkocsijával, és nem tud kijutni – közölte honlapján a rendőrség.

Az idős hölgy gyalog indult tovább, azonban az erdőben eltévedt, így a gondosóráján keresztül adott le vészjelzést

– derült ki a közleményből.

A rendőrök a gondosóra GPS-jelének köszönhetően szűkíteni tudták a lehetséges területet, a keresésben pedig tizenöt rendőr vett részt, még drónt is bevetettek. A munka hamar eredményt hozott, hiszen másfél óra keresés után kimerült állapotban ugyan, de megtalálták a nyugdíjas asszonyt, akit két járőr a karjában vitt ki a főútra, és átadták a mentősöknek - olvasható a Magyar Nemzeten.

A nyugdíjasok továbbra is ingyen igényelhetik az életmentő eszközt

„Odafigyelünk idős honfitársainkra, és és vigyázunk rájuk” – írta korábban közösségi oldalán a Fidesz. A bejegyzésben felhívták rá a figyelmet, a 2023-ban, a nemzeti kormány által indított, Európában egyedülálló Gondosóra programot minden 65 év feletti magyar ember alanyi jogon, ingyen veheti igénybe.

Így ha baj van, az idősek egy gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat.

A Gondosóra programra ide kattintva lehet regisztrálni.

Borítókép: Így néz ki a Gondosóra (Fotó: Soós Lajos/MTI), Fotó: Police.hu
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére