Az SMA-s Tomika miatt hozott komoly döntést Nick Árpi

• 2023. május 27., szombat •
A 70 éves erőművész elvileg visszavonult, de képtelen lenyugodni.
Az SMA-s Tomika miatt hozott komoly döntést Nick Árpi

Bár Nick Árpi, a világ egyik legerősebb embere és elvileg már visszavonult, még mindig nem bír magával, ha meglát egy kamiont. Így történhetett, hogy február 1-jén, a 70. születésnapján is sikerült elhúznia foggal egy 17 tonnás monstrumot. A hihetetlen mutatványra Kispesten került sor, és mindenki joggal hihette, hogy ez lesz Árpi legutolsó hajmeresztő akciója - írja a Bors.

A sors azonban máshogy hozta.

Történt ugyanis, hogy az érző szívű erőember meglátott egy riportot, a súlyos beteg, hatéves Tomikáról, akinél 16 hónapos korában diagnosztizáltak gerinc eredetű izomsorvadást, azaz SMA 1-et. A szülők a diagnózis okozta kezdeti sokk után a létező összes lehetőséget felkutatták, ami segíthet gyermeküknek. Akkor azonban Magyarországon még nem létezett kezelési mód, így egészen Belgiumig mentek, hogy Tomika részt vegyen egy gyógyszertesztelési programban. Az akkor sokat segített a kisfiú állapotán, de most a Zolgensma nevű génterápiás gyógyszerre lenne szüksége, amit azonban a nagyobb gyerekek esetében nem támogat a tb, így 760 millió forintba kerül.

A családot ráadásul az idő is sürgeti, Tomika ugyanis csak addig kaphatja meg a kezelést, amíg súlya el nem éri a 21 kilogrammot. Jelenleg 17 kiló 60 deka, de a szülők azt nyilván nem tehetik meg, hogy nem adnak enni a kisfiúnak.

A nemes ügy érdekében több magyar híresség is összefogott, Nick Árpit pedig annyira mélyen megérintette Tomika története, hogy eldöntötte: a jó ügy érdekében még egyszer igencsak közelről megnéz egy kamiont, és ha már ott van, el is húzza.

- Egészen véletlenül láttam meg a tévében a Tomikáról szóló riportot. Rólam köztudott, hogy amilyen erős vagyok, akkora a szívem, így hát eldöntöttem, a jó ügy mellé állok. Jöjjön hát a karitatív kamionhúzás! Már beszéltem is a szervezővel, aki tudta, ki vagyok, a részletek egyeztetés alatt vannak, de bízom benne, hogy létrejön a megállapodás. Ha kicsit is segíthetek ennek a kisfiúnak, nekem már megérte

 - mondta elhivatottan a világ egyik legerősebb embere, akinek szívügye a jótékonykodás.

Fotó: Markovics Gábor
Forrás: borsonline.hu

közösség

további frisss

lap tetejére