Az év eddigi legnagyobb beruházását jelentette be Szijjártó, Nyíregyházát választotta a Sunwoda

• 2023. július 28., péntek •
580 milliárd forintból építi fel a kínai Sunwoda az első európai gyárát Nyíregyházán – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az év eddigi legnagyobb beruházását jelentette be Szijjártó, Nyíregyházát választotta a Sunwoda

A Sunwoda úgy döntött, hogy Nyíregyházán építi fel az első európai gyárát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában, hozzátéve, hogy az akkumulátoripari beruházás összértéke 580 milliárd forint, ezzel ez az idei év legnagyobb beruházása - írja a Világgazdaság.

Jelezte, hogy ezekért a beruházásokért hatalmas harc folyik a világban, és vannak olyan országok, amelyek tisztességtelen eszközöket is bevetnek, hogy az embereket elriasszák.

A tárcavezető úgy látja, hogy Magyarország jól szállt be ebbe a küzdelembe, mint fogalmazott, hazánk a zöldátállás globális éllovasa lett. Ennek köszönhetően a magyar gazdaság az elkövetkező időszakban is növekedési pályán tud maradni.

A Sunwodáról elmondta, hogy megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, sőt még többletkötelezettségeket is vállal, miközben a legmodernebb technológiát hozza hazánkba. A kínaival együtt a világ tíz legnagyobb akkumulátoripari cégéből már öt jelen van Magyarországon – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

 

Forrás: vg.hu
Fotó: Borsos Mátyás / Szijjártó Péter Facebook

közösség

további frisss

lap tetejére