Alakul az álomdöntő

• 2021. május 07., péntek •
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság elődöntőjének harmadik mérkőzésén a Falco csapata 98–74-re verte a vendég Szeged együttesét, így 2–1-re vezet a három győzelemig tartó páros csatában. Mivel a másik ágon a Szolnoki Olaj is egy győzelemmel jár előrébb a DEAC ellen, alakul az álomdöntő.
Alakul az álomdöntő

A két gárda harmadik összecsapását Benke triplája vezette be, ám a folytatásban inkább a Tisza-partiak akarata érvényesült: Szrecsko Szekulovics alakulata a nyitónegyed derekán már 18–12-re vezetett. Szerencsére ezt követően ismét jött Benke és vezérletével fordítottak a sárga-feketék, akik az etap végén négy ponttal jártak előrébb (26–22).

A MÁSODIK FELVONÁSBAN AZTÁN PERL ÉS BRUINSMA IS ELKAPTA A RITMUST, ENNEK KÖSZÖNHETŐEN PEDIG A SZOMBATHELYIEK RENDESEN MEG IS LÉPTEK. A félidőben már 51–38-ra mentek.

Térfélcserét követően a Falco döntésre vitte a dolgot. Gasper Okorn tanítványai fokozatosan növelték előnyüket és az utolsó 10 perc előtt már 24 pont volt az előnyük: 79–55 állt a táblán.

Az utolsó negyed már lényegi változásokat nem hozott. A különbség nem nőtt tovább, enyhe túlzással élve a vendégek már ennek is örülhettek.

A VÉGE ÍGY 98–74 LETT A VASIAK JAVÁRA.

Magabiztos sikerüknek köszönhetően a sárga-feketék 2–1-re vezetnek a három győzelemig tartó párharcban. A másik ágon a Szolnok ugyanígy áll a Debrecennel szemben, azaz

ALAKUL AZ ÁLOMDÖNTŐ.

A Falco és a Szedeák legközelebb május 10-én hétfőn Szegeden találkozik egymással. Egy szombathelyi győzelem a páros csata végét jelentené.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely-Naturtex-SZTE-Szedeák 98–74 (26–22, 25–16, 28–17, 19–19)

Szombathely, Aréna Savaria, 1000 néző,  vezette: Kapitány, Praksch, Tóth K.

Szombathely: Váradi 10/6, Benke 23/12, Bruinsma 16/6, Barac 13/3, Keller Á. 8. Csere: K. Anderson 2, Perl 23/3, Doktor 3/3, Dancsecs, Kovács B. Vezetőedző: Gasper Okorn

Szeged: Govens 19/6, Brown 16/6, Dzseletovics 1, Bognár K. 13/6, Dickey 12. Csere: Kerpel-Fronius G. 4, Keller I. 3/3, Kerpel-Fronius B. 6/6, Mayer. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics

közösség

további frisss

lap tetejére