Akkora szörnyet fogtak Tokajnál, hogy nem fért be az autóba

index.hu • 2023. szeptember 10., vasárnap •
Akkora harcsát fogott ki a Bodrog folyóból egy horgász, mellyel jó eséllyel országos rekordot is dönthetett. A gigantikus hal nem fért be a horgász autójába, így terepjárót kellett a helyszínre hívni, hogy hazavihesse a zsákmányt.
Akkora szörnyet fogtak Tokajnál, hogy nem fért be az autóba

T. Gergő március 27-én fogta ki az impozáns méretű harcsát Tokaj környékén. A horgász csak a napokban, barátai unszolására osztotta meg történetét és a halról készült fotókat a Pecaverzummal, amit az index.hu is közölt.

Mivel az állat pontos tömegének meghatározására nem állt rendelkezésre megfelelő mérőeszköz, így csak a horgászok becslésére lehet hagyatkozni.

ESZERINT A HARCSA SÚLYA TÖBB, MINT 120 KILOGRAMM.

A hivatalos országos rekordot Kovács Gábor tartja, aki 2010. május 10-én fogott ki egy 113 kilogrammos, 230 centiméteres harcsát a Töröcskei-tónál. Ha Gergő pontosan lemérte volna a bodrogi harcsát, és hitelesíttette volna azt a Mohosszal, minden bizonnyal elnyerte volna az első helyet.

A három és fél órán keresztül fárasztott hal szája Gergő elmondása szerint akkora volt, hogy

„egy focilabda gond nélkül bezuhant volna rajta a gyomrába”.

A 256 centiméter hosszú harcsa nem is fért be a horgász autójába, így hívnia kellett egy terepjárót, hogy hazavihesse. A hal feldolgozása után mintegy 80 kilogramm filét kaptak.

közösség

további frisss

lap tetejére