„A mentális betegségekre nézve katasztrófa volt az elmúlt egy év”

Haitzmann Ágnes • 2021. június 14., hétfő •
Mindannyian másképp vészeltük át a járványt, és álltunk fel az elmúlt egy év után, amely sokakat a földre vitt. Bántalmazott gyermekekkel és érintett családokkal áll kapcsolatban dr. Lazáryné Illés Mária igazságügyi pszichológus szakértő, így elsősorban róluk kérdeztük a járvány lecsengése kapcsán. Arra is kíváncsiak voltunk, milyen nyomot hagyott a pandémia a szülőkön és az idős embereken.
„A mentális betegségekre nézve katasztrófa volt az elmúlt egy év”

Sokak szerint a járvány valódi hatása csak hónapok múlva mutatkozik meg. Ön is így látja?

A hosszú távú hatásokat korai lenne még vizsgálni, de a rövid távúak látszanak. Most pillanatnyilag azt tapasztalom a gyerekeknél, hogy hihetetlen felszabadító számukra újra iskolába járni. A közösség az éltető elemük, az iskolában építik ki a kortárskapcsolataikat, amire a digitális tanrend idején nem volt alkalmuk. Tanárismerőseimtől hallottam, hogy a visszaérkező gyerekeket megviselte az elmúlt egy év. Egy részük lefogyott, azonban akik korábban is nassolósak volt, azok a gyerekek elhíztak. Szinte mindannyiukra igaz, hogy sápadtak.

Nem volt könnyű helyzetük a tanároknak sem. Tudnak „jelzőrendszerként” működni, ami a problémák felismerését és a szakember riasztását illeti?

Sajnos olyan mértékben leterheltek a pedagógusok, főként most, a tanév végén, amikor be kell hozni a lemaradást, le kell zárni a jegyeket, nem biztos, hogy észreveszik a tüneteket, a jeleket. Nem valószínű, hogy feltűnik nekik, ha szótlanabb, zárkózottabb valaki, mert ez most viszonylag gyakori tünet a közösségtől elszokott gyerekeknél, és nem feltétlenül utal bántalmazásra.

Ezek szerint nem mostanában derül ki, hogy a szokásosnál több gyereket ért-e szexuális abúzus a bezártságban…

Le kell szögezni, hogy az egész világon minden évben lineárisan nő a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények száma. Nem hiszem, hogy ez a pandémia alatt változott volna, szerintem a növekedés nem állt meg. Ha létezne Magyarországon rendes statisztikai utánkövetés, akkor a következő években látnánk, hogy volt-e ugrásszerű emelkedés. Nem fogjuk látni, mert nincs ilyen statisztika. A szombathelyi Barnahus-szolgálathoz 59 magánszemély fordult telefonon valamilyen gyanúval az elmúlt időszakban, és volt, akit lebeszéltünk a feljelentésről, mert érezhető volt, hogy nincs alapja. Volt, hogy tanácsot adtunk a szülőnek arra vonatkozóan, hogy hogyan figyelje a gyermekét ahhoz, hogy megerősíthesse a gyanúját. Vegyes a kép.

Talán az sem biztos, hogy ideális körülményeket teremtett a bűncselekményekhez a családi bezártság.

Így van, mert ha mindenki otthon van, az elkövető sem nyugodt. Hozzáteszem, vannak esetek, amelyek még engem is meglepnek és megráznak. Előfordult, hogy hétköznap délelőtt, amikor egy házban a négygyermekes családon kívül egy rokon is ott volt, zajlott az élet, minden szobában volt valaki, az apa akkor is megerőszakolta a 15 éves kamaszlányát. Ép ésszel felfoghatatlan, hogyan lehet valaki ennyire gátlástalan, hogy ez nem zavarja, és nem számít lebukásra. Elképzelhető az az eset is, hogy a járványban a szülők munkanélkülivé váltak, majd az apa végre vissza tudott menni dolgozni. Az anya annak ellenére, hogy sejtette, hogy valami történhetett a gyerekkel, inkább szemet hunyt, mert végre valaki pénzt keresett a családban. Összetett ez a dolog.

Mit tapasztalt, a gyermeküket egyedül nevelő szülők hogyan éltek túl?

Nagyjából 1 millió 800 ezer 18 éven aluli gyermekből 850 ezren élnek egyszülős családban. Érdemes belegondolni, hogy micsoda teher szakadt az anyára azzal, hogy például elbocsátották a munkahelyéről. Volt, aki emiatt komoly megélhetési válságba került, és alig tudott ételt venni a kamasz gyermekének, aki emiatt szorongani kezdett. Ez magával hozta a kóros étvágytalanságot, a rémálmokat, a koncentrációzavart. Az is teher lehetett, ha valakinek dolgoznia kellett, hiszen meg kellett oldania a gyerek felügyeletét. Sokan számoltak be arról, hogy a pandémia alatt otthonról kellett dolgozniuk, közben tanulniuk kellett két-három gyerekkel, be kellett vásárolniuk, főzniük kellett. Egy részüknél egész biztosan komoly neurotikus problémák jelentkeztek, szorongás, depresszió, pánik, fóbia, és már hallottam pszichológus kollégáktól, akik magánrendelést működtetnek, hogy két-három hónapos előjegyzéssel dolgoznak, annyian keresik őket. Ez egész biztosan a járványnak tudható be. Olyanról is tudok, hogy akiknek korábban jól karbantartott pszichiátriai betegségük volt, az ő tüneteiket is felerősítette a helyzet, a gyógyszereiket nagyobb dózisban kell szedniük, valamint megnőtt a pszichiátriára beutaltak száma is. A mentális betegségekre nézve katasztrófa volt az elmúlt egy év.

Az időskorúak voltak leginkább elszigetelve. Ők hogyan élték meg, hogy nem találkozhattak senkivel?

Úgy vettem észre, az emberek bölcsebbek lesznek időskorukra, sok mindent belátnak, nem lázadoznak. Aki bekerült a kórházba, nem látogathatták a rokonok, de a legtöbben ezt elfogadták. Azt hihetnénk, hogy mindenki rosszul élte ezt meg, de nincs így. Előfordul, hogy valaki a halálos ágyán sem bánja, ha nem látják kiszolgáltatottan, és a szerettei inkább más képet őriznek meg róla. Összességében a szociális rendszerünk is jól működött, az az idős ember, aki igényelte, megkapta a segítséget. És az az igazság, hogy ha egy 60-70 éves embernek azt mondják: tartsa be a szabályokat, hogy megvédje a gyerekeit és az unokáit, akkor kétszeresen is betartja, egyszerűen így működik a többség.

Hogy látja, volt valami jó hatása is a bezártságnak?

Nagyon érdekes, hogy mindeközben sokan arról számoltak be, hogy a pandémia alatt visszataláltak a családjukhoz. A gyerekek ugye eleve visszaszorultak most a családi körbe, jobb híján az apuka, az anyuka is a család felé fordult, és ki kellett tölteni az időt, el kellett kezdeni közös tevékenységeket végezni. Vagy csak több időt beszélgettek… Tehát nem biztos, hogy csak negatív hatásokat látunk. Nem kizárt, hogy ahol eleve elmérgesedett a viszony, akár válófélben voltak, rájöttek, hogy „mégiscsak jók vagyunk egymásnak”. Persze tény, hogy hallani lehetett az ellenkezőjéről is, verekedésről, a kapcsolatok eldurvulásáról, ezek megszaporodtak.

Összefüggésbe hozhatóak ezek a járvánnyal?

Olyan értelemben igen, hogy több olyan asszonnyal találkoztam az elmúlt időszakban, akit azért bántalmazott fizikálisan az élettársa, mert tönkrement a vállalkozása, és valakit okolnia kellett ezért. Két oldala van tehát az éremnek. Visszatérve a gyerekekre: az, hogy a pandémia alatt sérülhettek lelkileg, testileg, az független az úgynevezett társadalmi tagozódástól. Akár iskolai végzettséget tekintve, akár anyagi viszonyt nézve. Két-három év múlva fogjuk látni ezeknek a hosszú távú hatását.

Normális nyár elé nézünk. Pszichológusszemmel mit lát, hogyan élünk az adódott lehetőséggel?

Mondhatnám, hogy „micsoda diszkrimináció ez a védettségi igazolvány”, de ugyanakkor, ha arra gondolok, hogy csak a szűk családom 25 tagból áll, akkor már egymást is védjük azzal, hogy beoltatjuk magunkat. Az egészség felülír mindent, ezért én egyetértek a védettségi igazolványra vonatkozó szabályzással. Különbözőképpen állunk a betegséghez is. Van a környezetemben, aki azt mondta, ő egészségesen él, nem fogja elkapni a betegséget, és nem is kér oltást. Ez hit kérdése is, a racionalitáson kívül esik. Amikor kinyitottak a teraszok, az első napon kicsit megborzongtam attól, amit láttam. Korábban teljesen üres volt a Fő tér este, most meg nyüzsgés mindenhol, de meg is tudom érteni. Olyan ez, mint a háború után, amikor a pincékből ki lehetett jönni, euforikus élmény. Megértem, és én magam is készülök szabadtéri rendezvényeket látogatni, mert szükségünk van rá. Az ember társas lény, és közösségben szeret élni. Ha pedig valami sokáig el van nyomva, akkor az hatalmas erővel tör fel, amint lehetősége adódik rá, ilyen nyárra lehet számítani. Aztán majd beáll az egyensúly, helyreáll a rend.
 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére