A magyar települések hóna alá nyúlt a kormány

há • 2023. november 29., szerda •
Vajon kőbe van-e vésve, hogy azonos politikai oldalon álló kormány és településvezetés jobban együtt tud működni, mint a szembenállók? Szita Károly szerint a válaszért körül kell nézni az országban. A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az EU-forrásokkal kapcsolatban is kifejtette véleményét.
A magyar települések hóna alá nyúlt a kormány

Min múlik, hogy egy város mekkora támogatást élvez a kormány részéről? Számít a pártállás?

Közel harmincéves polgármesteri tapasztalatom révén, és koromból adódóan is jól ismerem a magyarországi településeket:

ha ma valaki végigmegy bármelyik nagyvároson, amelyben nem járt az elmúlt öt-hat évben, akkor minden esetben kivétel nélkül a mögöttünk hagyott évszázad legnagyobb fejlődését látja, ami a magyar kormánynak köszönhető, többnyire a Modern Városok Program miatt.

Ez az egyik cáfolatom arra, hogy a kormánypárti városok jobban fejlődnének, mint az ellenzéki vezetésűek. A másik: amikor kitört az orosz-ukrán háború, és ezzel együtt jött az energiaválság, az önkormányzatok bajban voltak, egyik pillanatról a másikra nyolcszoros-kilencszeres díja volt a gáznak és a villanynak. Ha akkor nem nyúl a magyar települések hóna alá a kormány, és nem ad jelentős rezsitámogatást, hogy azok ki tudják fizetni az intézményeik fűtés- és villanyszámláit, akkor komoly gond lett volna. Adóerő-képesség függvényében ezt minden település megkapta. Azok csak ellenzéki vádak, hogy szelektíven osztja a kormány a támogatásokat. Megjegyzem, kaposvári polgármesterként akár irigykedhetnék is olyan ellenzéki városokra, amelyek valamivel több támogatást kaptak, de az nem lenne igazságos, és nem is belőlem fakadna.

Baloldali politikusok sokat hangoztatták, hogy városvezetőként a kormányt kikerülve, közvetlenül szereznek majd EU-s támogatást településüknek. Ön szerint erre mennyi volt az esély?

Négy évvel ezelőtt Kaposvár és öt másik dunántúli város együtt pályázott - önkormányzatokként - közvetlenül európai uniós forrásra, energetikai beruházás tervezéséhez igényeltünk volna támogatást az ELENA programban. Ez a program még most sem ért véget - ennyit a közvetlenül lehívható uniós forrásokról.

Fontos kihangsúlyozni, hogy nem adományokat várunk például a TOP-ban sem, ez a mi pénzünk, amelyet már befizettek a magyarok évekkel ezelőtt.

Azt várjuk, hogy kapjuk végre meg a nekünk járó forrásokat.

Mit ért el a szövetség a közös önkormányzati petícióval, amit az Európai Bizottság elnökéhez intéztek?

Másfél esztendővel ezelőtt a rendszerváltozást követő időszak

legnagyobb önkormányzati összefogása valósult meg: a 3200 település 2800 polgármestere többek között egy olyan kéréssel fordult Ursula von der Leyenhez, hogy soron kívül adja oda számunkra az európai uniós forrásokat.

Azokból már olyan beruházásokat tudtunk volna végrehajtani, amelyek révén kevesebb gázt, kevesebb villanyt kellene vásárolnunk, és most nem szenvednénk attól az energiaválságtól, amit többek között az elhibázott brüsszeli szankciók okoztak. Egy olyan semmitmondó levél jött vissza a 2800 polgármesternek az Európai Bizottság elnökétől, hogy alig hittünk a szemünknek. Azóta sincsenek európai uniós források. És ami a legszörnyűbb, hogy ezeket azért nem kapjuk meg, mert nem akarjuk a háborút, nem akarjuk, hogy megszüntessék a rezsicsökkentést, és ellenállunk a migrációnak. Elég, ha csak ezt a hármat említem. Egyszerűen büntetnek bennünket.


 

közösség

további frisss

lap tetejére