A baloldal nevezte ki a bicskei pedofil igazgatót, a mostani kormány csukta le

origo.hu • 2024. február 26., hétfő •
1990-től 2010-ig folyamatosan a bicskei gyermekotthon élén tartotta a Demszky Gábor irányította baloldali budapesti vezetés a bicskei pedofil igazgatót. A 2010-es kormányváltás után indultak ellene eljárások.
A baloldal nevezte ki a bicskei pedofil igazgatót, a mostani kormány csukta le

Akik most a jobboldalt támadják a kegyelem ügyében, azok számára világos kell legyen, hogy a pedofil bűnelkövetőt mi zártuk börtönbe.

Önök 20 évig a helyén hagyták a bicskei gyermekotthon pedofil vezetőjét

- ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a frakcióvezetőknek adott válaszában - számolt be róla az origo.hu.

Kijelentette: 

A pedofiloknak nincs, és nem is lesz kegyelem


Mint azt az Origo megírta, 2016-ban az RTL Klub „Házon kívül” című műsorában már szó volt arról, hogy a Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet volt vezetője szerint már az 1990-es évek elején felmerült, hogy Vásárhelyi János szexuálisan közeledhetett a nevelésére bízott kiskorú fiúkhoz, vizsgálatot is indítottak az ügyben, de a megkérdezett gyermekek nem mertek beszélni az átélt traumákról. 

A bicskei pedofil igazgatót az akkori - Demszky Gábor főpolgármestersége alatt működő - baloldali városvezetés kinevezte, majd 1990-től 2010-ig, húsz éven át folyamatosan egy gyermekotthon élén tartotta. 

A baloldali kormányzás idején annak ellenére sem mozdították el, hogy tudható volt: ekkoriban már több bűncselekményt elkövetett. 

A Magyar Nemet írásában azt is közli, hogy V. János „2008 és 2016 között a gondozása alatt álló gyerekekkel, hatalmi viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végzett, illetve őket arra törekedett rábírni. 2007 és 2011 között pedig rendszeresen szexuális abúzusnak tette ki a gyermekotthonban elhelyezett, 18 évesnél fiatalabbakat, és ezzel veszélyeztette erkölcsi, érzelmi fejlődésüket.”

1995 decemberében Vásárhelyi János valamilyen oknál fogva a balliberális Élet és Irodalomban köszönte meg a szponzoroknak, hogy „a bicskei Batthyány-kastély visszatérő vendégeként adott ajándékkoncertet a Stella Kamarakórus az öreg falak között a Mentsvár Alapítvány által működtetett iskola és gyerekotthon 160 szeretetre éhes ifjú lakójának.”

1995. augusztus 3-án a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy 

Schiffer János főpolgármester-helyettes szerdán a budapesti Városházán átadta az 1995/96. tanévtől érvényes intézményvezetői megbízásokat a fővárosi fenntartású nevelési-oktatási intézmények igazgatóinak.

 A balliberális városvezetés kinevezettjei között ott volt Vásárhelyi János is.

Végül Vásárhelyi ellen csak a kormányváltás után, 2011-ben indult nyomozás, amely akkor még a vallomások visszavonásával végződött. Az igazgatót 2016-ban függesztették fel, és ahogy a Magyar Nemzet február 9-én megírta, 

a büntetőeljárás során kiderültek a férfi homoszexuális hajlamai is. Erről azonban, csakúgy, mint Vásárhelyi Demszkyék általi folyamatos kinevezéseiről, a balliberális média hallgat. Sőt, Gyurcsány Ferencék az ügyben tüntetést is szerveznek, miközben Gyurcsányék is részt vettek a Demszky mögötti koalícióban.

közösség

további frisss

lap tetejére