Béke a szombathelyi foci utánpótlásban

frisss.hu • 2012. április 18., szerda •
Hosszú viták után úgy tűnik, végleg nyugvópontra jut a szombathelyi labdarúgás utánpótlás ügye. A Frisss.hu információi szerint tegnap estébe nyúló egyeztetésen vettek részt a felek, és mind az Akadémia, mind a HVSE vezetői egyetértettek abban: csak összefogással tudnak eredményt elérni. Az egyeztetést összehívó, és azt levezető Marton Zsolt, alpolgármester bizakodóan tekint a jövőbe, hiszen állítása szerint tegnap este megtört a jég. Artner Tamás és Illés Béla a jövőben szorosan együttműködve felügyeli a Hali utánpótlás képzését. Az önkormányzat jövő heti közgyűlésén fogadhatja el a koncepciót.

Edzésben a Haladás VSE óvodás korú labdarúgói

A Frisss.hu információi szerint a tegnap esti egyeztetésen mindenki részt vett, aki számít a szombathelyi labdarúgás utánpótlásban, sőt, a Magyar Labdarúgó Szövetség megfigyelőként szintén képviseltette magát. A megállapodás értelmében a jövőben - a HVSE javaslatának megfelelően - Városi Utánpótlás Bizottságot hoznak létre a felek, amelynek elsődleges feladata az lesz, hogy figyelemmel kísérje a fiatal focisták szakmai fejlődését, és biztosítsa azt, hogy egyetlen szombathelyi ifjú labdarúgó se kerülhessen ki a Haladás rendszeréből.

A legkisebbekkel ezentúl a HVSE foglalkozik kiemelten, így a 7 éves korosztálytól a 12 éves serdülőkig a nagycsapat hivatalos utánpótlásképzője lesz, amit az MLSZ licenceljárásában is megjelölnek. A Lurkó UFC természetesen nem szűnik meg ezzel, ugyanakkor számítani lehet arra, hogy a szombathelyi közoktatási intézmények elsősorban a kis HVSE-s igazoltak számára tudják majd biztosítani a működési feltételeket, és az önkormányzat is a HVSE számára biztosítja a kiemelt támogatást.

Játékban az Illés Akadémia labdarúgói

Az Illés Akadémia vezetői 12 éves kortól kapnak lehetőséget arra, hogy a legtehetségesebbeket kiválassszák, és akadémiai képzésben részesítsék, Ez elsősorban a nem szombathelyi fiatalokra vonatkozik, ők - a szülők beleegyezése esetén -  bentlakásos kollégiumban is elhelyezésre kerülhetnek. Azok, akik nem érik még el ebben a korban az akadémiai képzés színvonalát, a HVSE-ben továbbra is focizhatnak, hiszen a megállapodás szerint e korosztály felett mind a HVSE, mind az Akadémia részt vesz csapataival a bajnokságokban. Az átjárás így biztosított, és a később felfedezésre kerülő tehetségek bármikor átkerülhetnek az Akadémiára.

Marton Zsolt labdarúgásért felelős alpolgármester

Marton Zsolt, labdarúgásért felelős alpolgármester lapunknak elmondta, hogy bizakodó a jövőt illetően. Egy fontos közös cél vezérli a képzésben részt vevő szervezeteket: senki ne tűnhessen el a Haladás látóköréből, és biztosítsák a nagy csapat játékosellátását helyi tehetségekkel. Ebben az elmúlt években komoly eredményeket értek el, elég ha valaki csak megnézi a Hali keretét. Egy NB I-es csapat sem büszkélkedhet ennyi tehetséggel. Az alpolgármester elmondta: Illés Béla és Artner Tamás is tanúbizonyságot tett sportszakmai elkötelezettségéről, amikor saját álláspontjaikat ütköztették, hiszen sok engedményt tett mindkét szakember annak érdekében, hogy a jövőben a HVSE és az Akadémia a korábbinál jobban együtt tudjon működni. Köszönet érte mindkét félnek - zárta szavait az alpolgármester.

Illés Akadémia tulajdonosai.Balról az első, Illés Béla. (Forrás : illesakademia.hu)

Illés Béla, az Akadémia alapítója a Frisss.hu-nak elmondta: -Voltak az elmúlt időszakban nézeteltérések, de most úgy tűnik, sikerült megegyeznünk. Két fő kérdést beszéltünk meg: az egyik, hogy hány éves kortól kerüljenek át a gyerekek az Akadémiára; a megállapodás szerint  12 éves korban, de az átjárhatóség bármikor biztosított. A másik a játékosok licencének a kérdése, az Akadémiának nagyon fontos, hogy aki a képzésben részesül, az a Kft-be legyen átigazolva, hiszen ez az Akadémia licence-pályázatban ez előírás. Amikor 2007-ben elkezdtük az Akadémiai képzést minden jól felépített rendszerben működött, most az utóbbi időben voltak konfliktusok, amik  megoldódni látszanak. Hiszen egy a cél, minél több jó játékost adnia a Haladás felnőtt csapatába.

Artner Tamás a Haladás VSE utánpótlás szakágvezetője, az élvonalbeli csapat trénere

Artner Tamás, a Haladás utánpótlás szakágvezetője szerint is a kulcsfontosságú kérdés az volt, hogy 12 éves korig a Haladáshoz kerül az utánpótlás nevelés, azután párhuzamosan történik majd a képzés az Illés Akadémia és a Haladás VSE között. Az Akadémiára lehet menni megyén kívül is, és a Haladástól is mehetnek a tehetséges játékosok. Örülünk neki, hogy lezajlódott ez a dolog, most már más nincs, mint dolgozni tovább! -zárta szavait az első csapat vezetőedzője.

 

közösség

további frisss

lap tetejére