Aczél ügy: előzetesben a Haladás vezetőedzője, a Videoton ellen Székely ül a padon, jövő pénteken lesz taggyűlés

frisss.hu • 2011. december 02., péntek •
(MTI/Frisss) - Harcoljanak a sikerért! -ezt üzente csapatának Aczél Zoltán a szombati Videoton elleni Magyar Kupa visszavágó előtt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte Aczél Zoltánt, a Siófok labdarúgócsapatának korábbi, a Haladás Sopron Bank jelenlegi vezetőedzőjét, aki ellen kötelességszegés és vesztegetés a vád. Jövő pénteken ül össze a szombathelyi Klub tulajdonosi taggyűlése, akkor dőlhet el az edzőkérdés. Erősen tartalékos csapattal várja a Haladás a Videotont, a gárda számít a szurkolókra.

Székely Tibor másodedző ül a kispadon a szombaton 15 órakor kezdődő Videoton elleni Magyar Kupa visszavágón, melyet 1:0-ás hátrányban vár a Haladás labdarúgó csapata. A bundabotrányba keveredett Aczél Zoltán azt üzente ügyvédjén keresztül a csapatnak: Harcoljanak a sikerért!

A klub hivatalos honlapja szerint: Korolovszky, Halmosi, Iszlai és Kovács nem játszhat, Guzmics eltiltott. A Videotontól kölcsönkapott Vujovics a két egyesület közti megállapodás értemében nem léphet pályára, Kenesei játéka pedig erősen kérdéses.

A csapat számít a közönség bíztatására.

Péntek 17.20

Jövő héten - a frisss.hu információi szerint pénteken- taggyűlést tart a Szombathelyi Haladás tulajdonosi köre. Arra a kérdésre nem tudott egyelőre  válaszolni Tóth Miklós ügyvezető , hogy Aczél Zoltán marad-e az edző a szombathelyi NB I-es klubnál.

 

Péntek 11.00 óra

Előzetesben Aczél. Az indoklás szerint a letartóztatásra az "összebeszélés és az elrejtőzés lehetősége" miatt került sor.
Aczél Zoltán - akit szerdán a Videoton-Haladás Magyar Kupa-mérkőzés után állítottak elő - ügyvédei fellebbezéssel élnek, ennek elbírálásáról 10-14 napon belül döntenek majd. Az edző a Központi Nyomozó Főügyészség fogdájába kerül.
 

Péntek reggel

A Központi Nyomozó Főügyészség nyilvánosságra hozta azt a rendőrségi videót, amelyen Aczél Zoltán látható, miközben a hatóság emberei megbilincselik. A video itt látható:

 

Csütörtök 18.55-Frisss Tv- nyilatkozik Tóth Miklós, Dr Czeglédy Csaba

Csütörtök 15:50-Főügyészség közleménye

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben számolt be arról, hogy a szerdán Székesfehérváron előállított A. Zoltánnal szemben két rendbeli gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja merült fel.

A főügyészség csütörtöki közleményéből kiderült, hogy a Siófok korábbi edzője az őrizetbe vétele és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, illetve vallomást tett, amelyben tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.

"A megalapozott gyanú lényege szerint A. Zoltán, aki a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő előtt, a Siófok labdarúgócsapatának edzőjeként elfogadta játékosai, S. László és H. Gábor azon ajánlatát, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést" - áll a közleményben. "A. Zoltán ekkor azt is megígérte, hogy a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően fogja összeállítani. Az elkövetői kör végül az A. Zoltán és a játékosok hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan előny kifizetésére nem került sor."

A főügyészség szerint a tréner "a 2009. május 23-án lejátszott ZTE-Siófok (5-3) bajnoki előtt elfogadta S. László és H. Gábor ajánlatát, miszerint 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének olyan befolyásolásában, hogy legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A. Zoltán tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze. Mivel a mérkőzésen az elvárt eredmény született, a meccs után S. Lászlótól és H. Gábortól átvette az ígért 4000 eurót."

 

Csütörtök 14:55: - ügyvédi nyilatkozat

Ügyvédje szerint jól van, és elsősorban családjáért  valamint a csapatért aggódik Aczél Zoltán. Az Aczél család dr. Czeglédy Csabát kérte fel hogy képviselje a tréner érdekeit, a szombathelyi ügyvédet a csütörtöki kihallgatás után értük utol telefonon. (a beszélgetést szerkesztve hallgathatja meg, a riporter Borsodi Zoltán)

 

Csütörtök 13.30: Aczél nem ismerte be

A fogadási csalási üggyel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt Aczél Zoltánt megbilincselve Budapestre szállították. A gyanúsított a csütörtöki kihallgatáson nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését.

A kihallgatás után Aczél ügyvédje az MTI-nek elmondta, hogy az ügyben korábban előállított Sütő László és Horváth Gábor is azt állította, Aczél Zoltánnak a Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzés előtt pénzt ajánlottak, és adtak is. A tréner együttműködött a hatóságokkal, de a terhére rótt bűncselekményt nem ismerte el.

 

Csütörtök 10 óra :

A Haladás Sopron Bank labdarúgócsapatának edzőjét tegnap vették őrizetbe Székesfehérváron a Videoton elleni Magyar Kupa mérkőzés után. Az őrizetbe vétel 72, de akár 120 órán át is tarthat, attól függően, hogy a gyanúsítás alapját képező bűncselekmény kiemelt jelentőségűnek minősül-e, vagy sem.  Ha súlyos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja merül fel és az előzetes letartóztatás általános indoka mellet legalább egy különös ok fennállását is megállapíthatónak látja a nyomozó hatóság, akkor az ügyészség kezdeményezésére a bíróság dönt előzetes letartóztatásáról, amely első alkalommal legfeljebb 30 napra rendelhető el.


Amikor elkezdik Aczél Zoltán kihallgatását, az előírások szerint először ismertetik a vele szemben felmerült alapos gyanút – mondta a frisss.hu érdeklődésére még délelőtt dr. Popgyákunik Péter ügyvéd , majd figyelmeztetik a jogaira, miszerint ha úgy dönt, a vallomástételt megtagadhatja, de ha mégis mondd valamit, azt bizonyítékként mellette vagy ellene is felhasználhatják az eljárás során.

Az előzetes letartóztatás nagyon súlyos bűncselekmény gyanúja esetén akár 3 évig is tarthat, de ebben az esetben ilyen nem merül fel – tette hozzá Popgyákunik Péter. Az azonban nyugtalanító lehet, hogy cikkünk írása közben a nyugat.hu tudósítójának nyilatkozó dr. Czeglédy Csaba (Aczél ügyvédje) szerint 120 órás – tehát a lehető leghosszabb, kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó – őrizetbe vételről döntött az ügyészség.

Nevük elhallgatását kérő Haladás focisták a frisss.hu-nak elmondták: Eltúlzottnak tűnt és kissé teátrális volt, ahogy szerda este a hosszú kihallgatás után a csapat busza előtt, megbilincselt kézzel ültették be edzőjüket a rendőrségi járműbe. Sokan egyetértettek abban, hogy ezt a jelenetet diszkrétebben is kezelhették volna a rendőrök, ugyanis rövidebb utat is választhattak volna a stadion és a rendőrautó között.

 

 

szerda 21.00 óra:

Szerdán Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank vezetőedzőjét csapata Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzése után másfél órán át hallgatták ki nyomozók, majd ezt követően elszállították. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy "a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben" szerdán történtek nyomozati lépések, melynek keretében Székesfehérváron a Magyar Kupa-mérkőzésen történt előállítás.

Aczél Zoltánt stadionban hallgatták ki mintegy másfél órán át, majd bilincsben vezették el és szállították Budapestre. Aczél 2008-09-ben a Siófok edzője volt, és most néhány korábbi játékosa - minden bizonnyal a november elején őrizetbe vett S. László és H. Gábor - vallott rá, hogy saját bőrét mentse. Állítólag S. Lászlót cserébe szabadlábra is helyezték.

Aczél családja dr. Czeglédy Csabát bízta meg az edző jogi képviseletével. Az ügyvéd a nyugat.hu-nak megerősítette, hogy elvállalta a feladatot. „Beszéltem a nyomozást vezető főügyésszel, az edző gyanúsítotti meghallgatása holnap reggel kilenckor lesz, természetesen én is ott leszek” – nyilatkozta Czeglédy.

Az események tükrében eltörpül a hír: a Haladás 1–0-s vereséget szenvedett a Magyar Kupa mai mérkőzésén. A játékosok a tréner nélkül indultak vissza Szombathelyre.

közösség

további frisss

lap tetejére