Vége az iraki háborúnak

hirado.hu • 2017. december 11., hétfő •

Bejelentette az Iszlám Állam (IÁ) terrorista szervezet elleni, három éve kezdődött háború végét Haider al-Abádi iraki kormányfő szombaton. A miniszterelnök az iraki újságírók szövetsége által szervezett konferencián jelentette be, hogy a hadsereg teljesen ellenőrzi az iraki és szíriai határt, ami az Iszlám Állam elleni háború végét jelenti. Az Iszlám Állam 2014 nyarán rohanta le Irak és a szomszédos Szíria kiterjedt térségeit. A dzsihadisták akkor rátették kezüket Irak második legnagyobb városára, Moszulra is, amelyet csak az idén júliusban tudtak visszafoglalni a kormányerők. Az iraki hadsereg szövetségeseivel és az Egyesült Államok vezette koalíció támogatásával együtt ezután sorra foglalta vissza a lakott területeket az iszlamistáktól, utolsóként a szíriai-iraki határon, az Eufrátesz partján fekvő Rava települését november 17-én.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére