Hétfőn kezdődnek a Balatonfüredi Borhetek

MTI/hirado.hu • 2017. augusztus 12., szombat • 16:14 •
A borvidék harminc fajtájából készülő csaknem háromszáz féle borból válogathatnak a hétfőn kezdődő balatonfüredi borhetek látogatói. A három héten át tartó rendezvénysorozat esténként koncertekkel és látványos színpadi programokkal várja az érdeklődőket.

Mészáros József, a kiállító borászok képviselője az MTI-nek elmondta, hogy az idei fesztivál a szokásosnál egy héttel később kezdődik, hiszen a borászok csak az úszó világbajnokság berendezéseinek elszállítását követően tudják felállítani házaikat a Tagore sétányon. 

Az idei rendezvény középpontjába a régi magyar szőlőfajtákból származó borokat helyezik, szeretnék elérni, hogy reneszánszát élje a furmint, a hárslevelű és a juhfark - jelezte Mészáros József, hozzátéve, hogy megjelennek ugyanakkor az új nemesítésű magyar fajták is, például a zenit és a cserszegi fűszeres.

A borhét nagy kedvencének idén is a rozé ígérkezik, de továbbra is magas az ázsiójuk a rizlingeknek is - jegyezte meg a borászok képviselője. Elmondta, hogy a rendezvényen kizárólag a Balatonfüred-csopaki borvidék borászai vehetnek részt, közülük is azok, akik megfelelő pontszámot értek el a városi borversenyen. 

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére