Az autóipart próbálják segíteni

• 2012. március 27., kedd •
Szombathelyen, a Nyugat –Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. által szervezett sajtótájékoztatón ismertették a 2009-ben indított és most záruló Autoclusters projekt eredményeit, melynek célja az volt, hogy határokon átnyúló összefogással próbálja a dél-kelet-európai térség autóiparának helyzetét segíteni, a partnerek közötti tapasztalatcsere révén és az új ötleteket, megközelítésmódokat, ismereteket a régióba elhozni.

A kilenc országot összefogó klaszterhez egyedüli magyar partnerként csatlakozott a Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. A projekt összköltségvetése 1,6 millió euró volt, amiből 1,3 milliót tett ki az Európai Unió Dél-kelet-európai Transznacionális Programja által nyújtott vissza nem térítendő támogatás. Az Autoclusters projekt magyar partnerének feladatai 187.000 eurós költséggel jártak: 85 százalékát a program, 10 százalékát a magyar kormány biztosította.

A projekt keretében a partnerek összesen tíz alkalommal találkoztak a különböző partnerországokban, ahol minden alkalommal tanulmányutakra is sor került az adott régió meghatározó autóipari szereplőihez, így a projektkonzorcium tagjai az egész térség területéről nagyon hasznos tapasztalatokkal rendelkeznek, mellyel saját régiójukat segíthetik.

A megvalósítás során több tanulmány és felmérés készült, többek között az ipari kapcsolatokról és a társadalmi párbeszédről, valamint az elektromobilitás infrastrukturális leetőségeiről a dél-kelet-európai térségben. Az elkészült tanulmányok, elemzések a projekt nemzetközi honlapjáról, a www.autóclusters.eu honlapról bárki számára elérhetőek.

A projekt utolsó időszakában a sikeres együttműködés folytatására a partnerek az Európai Unió 7. Keretprogramjának fejlesztési lehetőségeire nyújtottak be újabb pályázatokat, és amennyiben a benyújtott szakmai program támogatásra ítéltetik, a sikeres térségi együttműködés folytatódhat.


 

közösség

további frisss

lap tetejére