Mostantól házhoz jár a Kormányablak!

SZMK,kormanyhivatal.hu • 2018. július 18., szerda •
Átadták a hatodik kormányablak buszt a Vas megyei Jánosházán.
Mostantól házhoz jár a Kormányablak!

 jármű a megye aprófalvas térségeit járja majd, és minden olyan ügytípus kezdeményezhető lesz benne, amelyet a hagyományos ügyfélszolgálatokon intézhetünk. A járművet egy személyi igazolvány igénylésével avatta fel hétfőn a közszolgálatért felelős államtitkár. Tíz megyében tíz kormányablak busz fog működni.Egy-egy busz kialakítása 25 millió forintba kerül - ismertette Dr. Tuzson Bence. A 13 Vas megyei kormányablakban már az első félévben több mint 200 ezer ügyet intéztek az itt élők, ezért az állam most újfajta megoldásokat keres, hogy a szolgáltatásait mindenki számára könnyen elérhetővé tegye. A buszok előre meghirdetett időpontban érkeznek majd a településekre, a járműben két munkaállomást alakítottak ki: ezeknél minden olyan ügytípust elindíthatnak az állampolgárok, amelyet eddig csak a hagyományos kormányablakoknál kezdeményezhettek. Sőt, új okmány igénylésénél az elkészült iratot is itt vehetik majd át.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére