Már megy az alkudozás a jövő évi bérekről

MTI, Infocafe • 2018. november 21., szerda •
A munkavállalók a minimálbér 13, a garantált bérminimum 15 százalékos emelését szeretnék elérni 2019-ben.
Már megy az alkudozás a jövő évi bérekről

Ezzel szemben a munkaadók ajánlata mindkét esetben 5–5 százalék többlet. Ez derült ki egyelőre a múlt héten kezdődött bértárgyalásokon. Abban viszont mindkét oldal egyetért, hogy a szociális hozzájárulási adót nyár helyett már januárban csökkenteni kellene. Ez a munkavállalók érdeke is, e nélkül ugyanis csak kismértékben emelkedhetnek a kötelező legalacsonyabb bérek. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége arra is felhívta a figyelmet, hogy a béremeléseket úgy kell végrehajtani, hogy a fedezetet a hazai mikro- és kisvállalkozások meg tudják termelni, ne menjenek tönkre, és azok a fejlesztések se maradjanak el, amelyek éppen a helyzetüket javítanák. Közgazdászok szerint az átlagos szinten bővülő hazai vállalkozások elbírnák a munkavállalók által szorgalmazott emelést.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére