Ezután még több jut az oktatásra

MTI, Femina • 2018. szeptember 06., csütörtök •
Fejlesztések is lesznek.
Ezután még több jut az oktatásra

Jövőre 606 milliárd forinttal többet költenek oktatásra, ez majdnem annyi, mint amennyit az összes magyarországi cég befizet társasági nyereségadóként a költségvetésbe – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a közmédiának adott interjúban. Rétvári Bence közlése szerint az oktatásra szánt források jelentős hányada a béreket fedezi. Az államtitkár kitért arra, hogy jelenleg zajlik egy 125 milliárd forintos iskolafejlesztési program: több mint 80 milliárd az állami iskolákat, a fennmaradó összeg az egyházi és alapítványi iskolákat érinti. Ennek köszönhetően minden ötödik diák iskolai környezete megújul. Ezenkívül megvalósul egy kétlépcsős torna-, tanterem és uszodafejlesztés is, az első ütemben 22 milliárdot, a másodikban 16 milliárdot fordítanak erre a célra.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére