Az utolsó simításokat végzik a Sportcsarnokban

facebook, fotó: facebook • 2019. július 22., hétfő •
A hatvanmillió forintos beruházás legnagyobb tétele a parketta cseréje.
Az utolsó simításokat végzik a Sportcsarnokban

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ 1991-ben átadott Sportcsarnokának legjelentősebb ráncfelvarrása kezdődött el azzal, hogy a megrendelő Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZOESE) május 12-én átadta a kivitelezőnek a munkaterületet. A hatvanmillió forintos beruházás legnagyobb tétele a parketta cseréje, amely már megtörtént, a munkafolyamat kilencvenkilenc százalékos készültségi szinten áll.

Ám az új parkettájára egyelőre nem lehet rálépni, mert a felület kezelése még várat magára. Miután a szakemberek ezt a feladatot is elvégezték, a lelátó, a kézilabdakapu, valamint a kosárlabda palánkok felújítására kerül sor.

Kívés István sportközpont vezető a parketta korábbitól eltérő színű, precíz vonalazására hívta fel a figyelmet, majd arról beszélt, hogy a SZOESE egy modern tisztítógépet is beszerzett, amellyel az eddiginél jóval hatékonyabban és gyorsabban végezhetik el a padló takarítását.

A Sportcsarnokban új az eredményjelző tábla és a hangrendszer is, és azt már Hurtik Péter, a SZOESE ügyvezető elnöke tette hozzá, hogy a létesítménybe kamerarendszert szereltek fel, amely vagyonvédelmi és balesetmegelőzési szempontokat is szolgál.

Bár a SEK Sportcsarnoka most részben megújul, további fejlesztések szükségesek, ezért a SZOESE munkatársai azon dolgoznak, hogy előkészítsék az épület hő-, lég- és világítástechnikájának korszerűsítését

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére