Lendvai Ferenc: A szocialisták csak ígérték, a FIDESZ-KDNP jelöltjei elhozták a Kormányablakot a DOMUS-ba

frisss • 2019. szeptember 16., hétfő •
Az előző választások alkalmával a baloldali képviselők, illetve jelöltjeik ígéretei között szerepelt, hogy Kormányablakot létesítenek a DOMUS üzletközpontban, ezt azonban nem sikerült megvalósítaniuk.
Lendvai Ferenc: A szocialisták csak ígérték, a FIDESZ-KDNP jelöltjei elhozták a Kormányablakot a DOMUS-ba

A FIDESZ-KDNP képviseletében dr. Balázsy Péter polgármester-jelölt, valamint az érintett körzetek képviselőjelöltjei: Dr. Melega Miklós, Janzsó Zoltán, és Lendvai Ferenc megvizsgálták a helyzetet, és levélben felkeresték Harangozó Bertalant, a Kormányhivatal vezetőjét, hogy tájékozódjanak a lehetőségekről.

A polgári oldal jelöltjeinek javaslatára

a megyét járó, úgynevezett Mobil Kormányablak ezután minden csütörtökön a DOMUS-ban lesz elérhető a környéken élők számára. Páros héten 12-15 óra között, páratlan héten 9-12 óra között. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatót szerdáig az összes környező háztartásba eljuttatják majd. Tekintettel arra, hogy 38. hét van, szeptember 19-én, csütörtökön már elérhető lesz a szolgáltatás 12 és 15 óra között.

A Mobil Kormányablak működése egy felmérési időszakot is jelent, hiszen ebből fog igazán kiderülni, hogy mekkora igény van a lakók részéről a szolgáltatásra - hangsúlyozta Lendvai Ferenc.

Mobil Kormányablak a DOMUS-nál a Posta előtt

Dr. Balázsy Péter polgármester-jelölt emlékeztetett, az elmúlt hetekben 15 ezer szombathelyivel vették fel a kapcsolatot, ennek során számba vették a megfogalmazott javaslatokat, köztük a Kormányablak kérdését is a DOMUS-ban. Tény, hogy a Derkovits-lakótelepen, sőt, az Oladon élők is ide járnak postára, sportolni, bevásárolni, vagy épp iskolába. A hivatali ügyintézés is lehetne egy ilyen dolog.

- A felelős városvezetés egyik kritériuma, hogy nem ígérünk olyat, amit nem tudunk betartani. És az emberek problémáira olyan megoldásokat próbálunk kínálni, amik a valóságnak megfelelnek és kivitelezhetőek is - hangsúlyozta a megyei főjegyzőként komoly közigazgatási rutinnal rendelkező Balázsy.

A DOMUS üzletközpont sajátossága, hogy magántulajdonban van, azonban az azt övező terek közterületnek minősülnek, így a városvezetés dolga, hogy saját keretein belül kínáljon megoldásokat - jelen esetben egy Kormányablak busz segítségével - tette hozzá a politikus.
- Polgármester-jelöltként felelősen azt tudom ígérni a majdan felálló városvezetés nevében, hogy megválasztásunk esetén megvizsgáljuk, hogy a kormányzat segítségével van-e lehetőség arra, hogy a városban újabb Kormányablak jöjjön létre - amennyiben erre hétről hétre valódi igény mutatkozik az itt élők részéről. 
Dr. Balázsy Péter egyúttal kiemelte, hogy Szombathelyen jelenleg is három Kormányablak működik, míg a vidéki városokban jellemzően kettő számít az átlagnak, tehát így is sokkal komfortosabban elérhető a szolgáltatás, mint bárhol máshol.
A sajtótájékoztatón egyúttal elhangzott az is, hogy Dr. Melega Miklós, Janzsó Zoltán, és Lendvai Ferenc képviselőjelöltek elkötelezettek abban, hogy a Derkovits-lakótelep, különösen a DOMUS környéki közterületek megújuljanak. A cél, hogy egy minden igényt kielégítő közösségi tér jöjjön létre.
 

közösség

további frisss

lap tetejére