A nyári szellő buktatta le a Vas megyei drogtenyésztőt

MTI, police.hu • 2018. november 02., péntek •
Szívességből lakott a házban, marihuánafarmot csinált belőle.
A nyári szellő buktatta le a Vas megyei drogtenyésztőt

Jogerősen hat és fél év fegyházbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla egy szombathelyi férfit, mert egy csengődi tanyán jelentős mennyiségű indiai kendert termesztett. A korábban már büntetett férfi 2016 májusában szívességi használóként beköltözött egy ismerőse csengődi tanyájára, és ott indiai kendert kezdett el termeszteni azzal a céllal, hogy az előállított marihuánát értékesítse. Az Ausztriában beszerzett vetőmagokból palántákat nevelt, majd a növényeket egy fóliasátorba kiültetve gondozta mindaddig, míg termőre nem fordultak. A feldolgozásra érett részeket – ágvégeket, virágzatot – leszüretelte, majd szárítani kezdte. A rendőrök július 26-án tartottak házkutatást a tanyán, amelynek környezetében jellegzetes, marihuánára jellemző szag terjengett. A fóliasátorban 212 tő indiai kendert találtak, ezek harmadát már részben leszüretelte a vádlott. Az épületben 9 kiló 75 dekányi kábítószer-alapanyag száradt. A táblabíróság megváltoztatta a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú ítéletét, enyhítette a vádlottra kiszabott tízéves fegyházbüntetést, mondván: a törvényszék helytelenül minősítette a bűncselekményt különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetettnek.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére