Törőcsik Mari: érzem, hogy szeretnek!

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2015. november 20., péntek •
A 80 éves művésznőt 80 szál rózsával köszöntötték csütörtökön a Savaria Moziban.
Törőcsik Mari: érzem, hogy szeretnek!

Teltházzal futott a Körhinta vetítése a Savaria Moziban, majd a maradék üres helyre tódult be a közönség csütörtök este. A 80 éves Törőcsik Marit köszöntötte mindenki, többek között Puskás Tivadar is. Az öröm és meghatottság is tapintható volt a teremben, Törőcsik bevallotta sosem volt egy pityergős típus, de attól a szeretettől ami mostanában felé árad öt percenként sírni tudna. Ő nagy tud szeretni és ez látszott is rajta, mikor éltének fontos pillanatait elevenítette fel nagyrészt humorral fűszerezve, hiszen többször hangsúlyozta, imád magából bohócot csinálni.

Elmondta, hogy igazi színész csakis az anyanyelvén a saját hazájában lehet valaki, pedig neki megadatott volna a sztár élet, ha azt választja. Cannes-ban – ahol elnyerte a legjobb női színésznőnek járó díjat - és a világ több táján – Amerikában, Olaszországban, Franciaországban, Kolumbiában is állva ünnepelték. Már fiatalon olyan színészek mellett játszott, mint Gobbi Hilda vagy Sztankay István. De ő a Nemzeti Színház színésznője volt, mint mondja ”én a Nemzetiben lépten fel a színpadon és onnan fogok meghalni.” Pedig eleinte nem ment neki könnyen, a Major Tamás-érához tartozott, bevallotta, volt hogy kimondottan rosszul játszott. Azt is hozzátette, ő egy tűrőbajnok, mert tíz éven keresztül soha nem kért fizetésemelést így pontosan 2625 forintért játszott.

Mesélte, hogy lett volna lehetősége nemzetközi sztárrá válnia, híres volt, Cannes-ban is nyolc Törőcsik-filmet mutattak be. Kint egy filmet 18-20 millió dollárért csinálhatott volna, itthon ellenben kapott érte 20 ezer forintot. Ma már nevet rajta, mert tudja „Isten a tenyerén hordta.” A Körhintát másfél pár cipőért forgatta és pontosan arra sem emlékszik hány filmben játszott.

Nagy monológ-mondó színész volt, Bogotában egyszer Ursulaként magyarul volt egy hét perces, később Kaposváron egy huszonnyolc perces monológja. Szerinte a jó előadás vagy játék nem a szövegen vagy a drámaiságon múlik, lehet nagyot játszani úgy is, ha nem érti az ember éppen mit mond a színész, mert nem az anyanyelvén szólal meg. Idegrendszer kell hozzá és a hatás, hogy a színész szinte belehaljon a szerepébe a színpadon.

2008 októberében egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, szíve pedig megállt, kómába esett. Sikerült újraindítani a szívműködését, és mélykómában altatni. Azonnal átszállították a Kútvölgyi úti kórházba, ahol Iványi docens vezetésével napokig küzdöttek az életéért. Gépek segítették szervezetének működését. A szinte általános orvosi vélemény ellenére, csodával határos módon tudata, emlékezőképessége, mozgásképessége visszatért. Emberfeletti akarat- és életerővel gyógyulni kezdett. A 2009-es Filmszemle megnyitóján mondta: „Nagyon messziről jövök. De visszajöttem!” Az eset után leküzdötte erős függőségét, a dohányzást. A klinikai halálból tért vissza, orvosi csoda volt, de tudja Isten őt arra szánta, hogy színész legyen.

Véletlenül került Velembe, szerette volna a lányát falusi körülmények között nevelni, 1973-ban költözött a kis vasi településre.

„Egyszercsak látom a hegyet, a tetején a templommal…beérek a faluba és láttam magam előtt a hegyet a Szent Viddel, elkezdtünk sétálni és találkozunk egy asszonnyal, szerencsére épp meszelt, megkérdeztük van-e eladó ház, azt mondta van egy, a Jagoditséké, ami előtt éppen álltunk… másnap megvettük” - mesélte.

Törőcsik Mari 80 éves, a Nemzeti Színházban születésnapi gálával köszöntik, amit éppen a szombathelyi direktor, Jordán Tamás szervez. A születésnapi műsort a Duna Televízió november 23-án, 21 óra 35 perctől közvetíti. 

kapcsolódó galéria


frisss

közösség

további frisss

lap tetejére