Taroltak a szombathelyi diákok a kaunasi diákjátékokon

Nemes Judit/Frisss - fotó: icg2017.kaunas.lt, facebook • 2017. július 11., kedd •
Idén már 51. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Diákjátékokat, amelynek ezúttal Litvánia adott otthont.
Taroltak a szombathelyi diákok a kaunasi diákjátékokon

Óriási érdeklődés mellett rendezték meg 2017. július 4-9. között az 51. Nemzetközi Diákjátékokat (International Children’s Games), amelyen a szombathelyi fiatalok is részt vettek. Kilenc sportágban mérték össze tudásukat a 12-15 éves gyerekek és ezen a megmérettetésen is folytatták az ifjú vasi tehetségek a hagyományokat. Erről és az elért eredményekről is beszélt Nemes Judit, a Frisss FM 97.7 hírszerkesztője Lendvai Ferenccel.

Milyen régre nyúlik vissza ez a sportrendezvény az időben és milyen szerepet töltenek be a szombathelyiek ezen a diákjátékokon?

A múltja egészen a hatvanas évekig nyúlik vissza, akkor pattant ki a fejekből az ötlet, hogy különböző városok fiataljai összemérjék tudásukat és természetesen mindezt egészséges életmódra való nevelésből. Ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez csatlakozott Szombathely városa is, egészen pontosan 1974 óta állandó résztvevője is a játékoknak. Illetve fontos megemlíteni, hogy kétszer már otthont is adott a vasi megyeszékhely ennek a rendezvénynek. Érdekesség, hogy nem országok, hanem városok képviseltetik magukat a játékokon, így Magyarországról három csapat jelezte részvételét. A szombathelyieken kívül kecskeméti és soproni fiatalok is érkeztek Kaunasba.

Hány gyerek érkezett a diákjátékokra?

A litvániai megmérettetésre 90 városból érkezett közel kétezer fő, ez rengeteg fiatalt jelent. Néhány nap alatt kilenc sportágban kellett maximumot nyújtani, de le a kalappal mindenki előtt, mert ez sikerült. Ha pedig csak a szombathelyi eredményeket nézzük, akkor pedig a fantasztikus jelzőt illetném a gyerekekre, hiszen folytatva a hagyományokat idén is minden résztvevő éremmel a nyakában tért haza.

Hány fő képviselte a vasi megyeszékhelyt?

A szombathelyi küldöttség húsz fős volt. Úszásban és labdarúgásban képviselték a fiatalok városunkat. Az uszodában Barta Hanna két ezüst és egy bronzérmet szerzett (200 m mell, 100 m mell - ezüst; 50 m mell - bronz), míg Dancsecs Boglárka 200 méter pillangóúszásban végzett a harmadik helyen. Labdarúgásban pedig mindkét csapatunk ezüstérmes lett. A lányok egy helyet javítottak tavalyi helyezésükön és a döntőben 3-1 arányban kaptak ki a roppant erős Reykjavík csapata ellen. A fiúk pedig veretlenül jutottak a fináléban, ott viszont megálljt parancsolt a Kecskemét együttese (1-0). Leszámítva a lefújás utáni pillanatokat, biztosra veszem, hogy a srácok már tudják értékelni ezt a fényesen csillogó ezüstérmet is.

Annál is inkább, hiszen ezzel az eredménnyel tovább öregbítették városunk hírnevét.

Pontosan. Az elmúlt időszakot nézve elmondható, hogy minden nyári diákjátékról hoztunk érmet, ráadásul a kaunasi megmérettetésen kevés csapat büszkélkedhetett azzal, hogy minden sportolója medállal a nyakában térhetett haza. A sporteredményeken túl pedig Litvániából is kaptak a fiatalok egy szeletet. Nem csak Kaunast, az ország második legnagyobb városát térképezhették fel a gyerekek, hanem Vilniusban is eltölthettek egy napot.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére