Óvónők és a kézilabda

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2016. február 08., hétfő •
A Mocorgó oviban jártunk és azt láttuk, ahogy a világbajnoki ezüstérmes Tóth Tímea a kézilabda alapjait tanítja meg az óvónőknek.
Óvónők és a kézilabda

A Magyar Kézilabda Szövetség, az Ovi-foci Alapítvány és Tóth Tímea közötti kontraktus lényege és célja, hogy az ovi-kézilabda program minél több településen beinduljon. Tóth Tímea volt válogatott kézilabdázó, az országos program vezetője több napot töltött a héten Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémai vendégeként városunkban. Tímea korábban Gergely Ildikó képzésein vett részt, az ő könyveit vette figyelembe, amikor kidolgozta saját, önálló tematikáját. 

Az egykori klasszis játékos honlapunknak elmondta, hogy nem elsősorban a kézilabdáról, sokkal inkább a mozgás, a labdázás megszerettetéséről van szó. 
Úgy gondolom, ha minél többet mozog a gyermek, annál jobban tanul majd és annál jobban bírja majd az iskolai megterhelést is. A szivacskézilabda csak egy eszköz, ami ebben segít és lehetővé teszi, hogy a tornaszobában, vagy a szabadban, a műfüves pályán is megismerkedhetnek a gyerekek a labda- és fogójátékokkal. Elsődlegesen azon települések óvodáit választottam ki, amelyekben a ,,Kézilabda az iskolában” program is fut. Szerintem olyan bázisokra van szükség, mint a szombathelyi is, itt ugyanis szakedzők és testnevelők bevonásával nagyon komoly szakmai képzés zajlik – tette hozzá Tóth Tímea, aki ezen a héten a szombathelyi Mocorgó óvodában készítette fel az óvónőket arra, hogy képesek legyenek 20-25 perces kézilabda foglalkozás megtartására.
 


Minél több labdás foglalkozást igyekszem tartani, hogy az óvónők is megszerettessék majd a kicsikkel a labdát, illetve ezt a nagyon népszerű sportágat. Az én felelősségem az óvónők kiképzése és tanítása. Azt szeretném elérni, hogy a labdázás a mindennapok részévé váljon és a gyerekek a kézilabda felé orientálódjanak – mondta el a helyszínen az egykori világbajnoki ezüstérmes.
 
Érdekesség, hogy országosan már 50 óvoda tagja a programnak, ugyanakkor az Ovi-foci Alapítványnak 140 műfüves pályája van, tehát adott a lehetőség a további fejlődésre. 
Tóth Csabáné vezető óvónő és 13 kolléganője éppen farsangra készültek az oviban, így a jókedv adott volt, és miután nagyon jót mozogtak az első ,,kézilabda-órán”, átvették a Magyar Kézilabda Szövetség által a programhoz biztosított szivacskézilabdákat is. 

A szombathelyi programban a Mocorgó mellett a Maros óvoda is szerepet kap, utóbbiban tavasszal tart majd képzést Tóth Tímea, aki szerint a legfőbb cél, hogy minél több műfüves pálya épüljön az óvodákban, és így minél több óvodába eljusson a kézilabda híre és oktatása.    

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére