Orbán Viktor: Három a magyar igazság, most jön a második!

MTI-szróbert • 2014. május 10., szombat •
Május 10-én újraválasztotta miniszterelnöknek a parlament Orbán Viktort. A Fidesz elnökét 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében választotta ismét kormányfővé az Országgyűlés. Az MSZP képviselői nemmel szavaztak, majd a voksolás után kivonultak a parlamenti ülésteremből. Ezt követően letette miniszterelnöki esküjét Orbán Viktor, majd az ülésteremben tartott beszédében kiemelte: győzni jó dolog, de a vereség sem hiábavaló. A plenáris ülés után a Kossuth téren politikai nagygyűlést tartott a Fidesz-KDNP.
Orbán Viktor: Három a magyar igazság, most jön a második!

Bár a most megalakítandó kormány kétharmados parlamenti többséggel rendelkezik, mindig "a háromharmadot, vagyis minden magyart képvisel majd", minden magyar szolgálatára törekszik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az újraválasztása után tartott szombati beszédében, az Országgyűlésben.
A kormányfő, a Fidesz elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az árpilis 6-ai országgyűlési választáson, függetlenül attól, melyik politikai erőre szavazott.
Ideje dolgozni, most folytatódjon a tettek és a cselekvés korszaka - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, újraválasztása után tartott beszédében, az Országgyűlésben. A kormányfő úgy fogalmazott: a választáson kinyilvánított közakarat szerint jobb az ország számára a markáns és megkezdett irány mellett kitartani, semmint újra nyitni a korábbi vitákat. Mint mondta,  a választók döntéséből a meddő viták lezárása iránti vágyat olvasta ki.
Az egész magyar nemzet részt vett a nemzet közös döntésében, így mind a parlament, mind a kormány joggal tekintheti magát a nemzet kormányának és nemzet Országgyűlésének - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő hozzátette: ez nem túlterjeszkedés, hanem elkötelezettség. A miniszterelnök beszédében köszönetet mondott az anyaországon túl élőknek, akik, szavai szerint, elsöprő többséggel támogatták a nemzet egyesítésének törekvését.
Az alapkérdések eldőltek és a kormány politikája a nemzeti együttműködés, az egység és európai közép megerősítésére irányul majd - mondta a kormányfő a parlamentben. Orbán Viktor kiemelte: a másodszori megerősítés után nem vita az alaptörvény, az emberi méltóság tiszteletére épülő társadalomszervezés, a szabadságot és felelősséget összekapcsoló politika, nem vita tárgya a munkaalapú gazdaság és a nemzetegyesítés politikája sem. 
A hogyanról és a részletekről lesznek és kellenek viták, de az alapkérdések eldőltek a választók a vitát lezárták - jelentette ki Orbán Viktor. Rámutatott: ez a választás megerősítette a 2010-ben végrehajtott második rendszerváltást, hogy a magyar gazdaság spekuláció helyett munkára épüljön, a liberalizmus doktrínái helyett a kölcsönös felelősség eszméjét kövessék, a globális erők előtti behódolás helyett küzdjenek a nemzeti függetlenség megtartásáért, internacionalizmus helyett a haza szeretetére neveljék a gyermekeiket.
Orbán Viktor szélsőségesnek és veszélyesnek tekint minden olyan politikát amely veszélyes a magyarokra. Ezt a kormányfő mondta szombaton, újraválasztását követően  parlamenti beszédében. A miniszterelnök veszélyesnek és szélsőségesnek tekinti ha valaki a bűnözők jogait az áldozatok jogai elé sorolja, az olyan gazdaságpolitikai javaslatokat amelyek mellőzik értelem és józan ész elemi szabályait, és azt a politikát, hívja magát akár jobb, akár baloldalinak, amely azért akar pénzt elvenni a dolgozó emberektől, hogy odaadja azoknak, akik bár munkaképesek, de nem akarnak dolgozni. 
Veszélyesnek és szélsőségesnek tekinti továbbá a magyar népre azt a politikát, amely az 1000 éves Magyarországot valamilyen Európai Egyesült Államok oltárán fel akarja áldozni, és ide sorolta az unióból való kilépés programját is. Orbán Viktor azt ígérte ezen jelenségek ellen következetesen, határozottan és kitartóan fel fog lépni.
Soli Deo gloria – egyedül az Istené a dicsőség – fejezte be beszédét a miniszterelnök. 
Ezt követően a Kossuth téren politikai nagygyűlést tartott a Fidesz-KDNP. Ezen előbb Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, majd Szájer József EP képviselő, végül pedig újra Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. A kormányfő beszéde végén, utalva a két hét múlva következő EP-választásokra, azt mondta: három a magyar igazság, most jön a második!  

 

közösség

további frisss

lap tetejére