Novemberben még biztosan nyitva lesz a Fedett uszoda

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2015. november 06., péntek •
Hamarosan megtudjuk, ki lesz a kivitelező, aztán az infrastruktúra és a nappali kórház átköltöztetése is megkezdődhet. A jövő nyáron pedig már új, fedett medencében készülhetnek az AVUS vízilabdázói, emellett megújul az uszoda tetőszerkezete, gépháza és burkolata is.
Novemberben még biztosan nyitva lesz a Fedett uszoda

Hűséges olvasóink emlékezhetnek rá, hogy a szeptember 16-i közgyűlési történésekről szóló tudósításunkban már megírtuk, hogy a  
Fedett Uszodáról Gáspár Péter, a Gáspár Mérnöki Iroda vezetője azt mondta, hogy műszakilag nagyon rossz állapotban van. Az 1981-ben átadott létesítmény kinőtte a folyamatosan bővülő igényeket, és műszakilag is megromlott az állapota. Mivel a kormány a társasági adókedvezményen keresztül támogatja a kiemelt látványsportágakat, ezt kihasználva az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület pályázott az uszoda rekonstrukciójára és fejlesztésére.

A projekt
A vízilabda, mint látvány csapatsportág abban a szerencsés helyzetbe került, hogy a helyi utánpótlás nevelésvel foglalkozó egyesülete, az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS), a törvényre hivatkozva 2012-2013-ban pályázatot nyújtott be uszodakorszerűsítésre. Az AVUS pályázata 2013-ra kész lett. A klub vezetői megkeresték a tulajdonost, a Vasivíz ZRt.-t, és az6 önkormányzatot, ők pedig befogadták a terveket, majd továbbították azokat  a Magyar Vízilabda Szövetségnek (MVLSZ). A szövetségben elbírálták azt és továbbították a két illetékes minisztériumnak, amit aztán jóváhagyták, az MVLSZ pedig kiadta a határozatot, hogy elindíthatjuk a TAO pénzek gyűjtését - ezzel elfogadták az uszodakorszerűsítési programot - eleveníti fel kérdésünkre az előzményeket a projektgazda, Juhász Tibor AVUS elnök.  


Két szempont, a vízfelület bővítése és a hatékonyságból eredő költségcsökkentés vezérelt bennünket - teszi hozzá Juhász Tibor projektgazda, aki azt is elárulja, hogy a bonyolító műszaki ellenőri feladatok ellátására kiírt pályázat sikeres volt, a nyertessel a múlt héten megkötötték a szerződést. Ez alapján, a nyertesnek elő kell készítenie és ki kell írnia a kivitelezői pályázatot.  
November végéig megtörténik a kivitelező kiválasztása. A feladatok ismeretében a kivitelező tájékoztatja majd a tulajdonost, a Vasivíz ZRt-t az ütemtervről. Ameddig a kivitelező személye és a felvonulás pontos időpontja ki nem derül, addig minden, a kivitelezés megkezdésére és befejezésére vonatkozó találgatás csak spekuláció – tette hozzá a honlapunknak nyilatkozó Juhász Tibor. 

Igények és tervek
A bruttó 2,2 milliárd forintos modernizáció során új területek szabadulhatnak fel. A tervek szerint létrehoznának egy, Szombathelyen még unikumnak számító szaunavilágot is, a fürdőzők igényeit pedig napozóterasszal, jégkásazuhannyal, hideg vizes merülő medencével, termálmedencével, meditációs szobával, valamint kalózmedencével jobbítanák.


Az összeg mintegy feléből energetikailag újulna meg az épület, és korszerűsítenék a szolgáltatási környezetet. A másik részéből egy 33x21 méteres fedett medence épülhet. Erre nagy szüksége van a vízilabdázóknak, mert a hely szűke miatt gyakran késő este edzenek.
Ahogy a frisss.hu már korábban megírta, külsőleg is megújul az uszoda. A tervek szerint rendbe teszik a tetőszerkezetet és új burkolatot is kap az épület. 

Teendők és költözések
Kántás Zoltán, a Vasivíz ZRt. fürdővezetője honlapunknak elmondta, hogy a tényleges munkaterület átadását megelőző két hétben az idetelepített infrastruktúrát el kell szállítani.
A kiépített informatikai rendszert, a beléptető rendszert, illetve a szolgáltatási környezethez kapcsolódó olyan eszközöket, berendezéseket, mint pl. a medencetérben lévő audiovizuális eszközöket kell elszállítanunk – fűzte hozzá Kántás Zoltán, akitől azt is megtudtuk, hogy az uszodában dolgozó 39 munkavállaló munkahelye továbbra is a Vasivíz ZRt. lesz, valamennyien alkalmazottak maradnak a kivitelezés teljes időtartama alatt. 


A fürdő vezetője a fejlesztés és a beruházás ideje alatt mindenkitől türelmet kért, hiszen – mint mondta – a rekonstrukció a sport és a közönségforgalom közötti ellentétet szeretné feloldani.

A Fedett Uszoda vezetője és a projektgazda is hosszú távon, minimum 25 éven keresztül fenntartható, kényelmes és biztonságos szolgáltatást ígér.  

Az uszodával kapcsolatos az a hír is,hogy a dr. Andits Tamás főorvos által vezetett ,,nappali kórház” november 30-ig működik itt, majd a Markusovszky kórház új Belgyógyászati Tömbjében üzemel tovább. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére