Női labdarúgás: vereség Csepelen

mlsz.hu-szróbert • 2014. május 13., kedd •
Hiába volt bizakodó Mitterstiller Csaba vezetőedző, sajnos az Astra HFC magabiztos játékkal legyőzte a Viktóriát, s így matematikailag is eldőlt, hogy az MTK az Astrával vívja majd a bajnoki döntőt a nők hazai első osztályában, a JET-SOL ligában. A szombathelyi lányok hátrányára csattanós választ kapott az, aki a rájátszás első négy fordulójában a gólokat kérte számon az Astra HFC támadóin. A csepeliek a korábbi négy mérkőzésükön „mindössze” négy gólt szereztek – most kilencven perc alatt sikerült ugyanennyit - az elszenvedő a Viktória Trend Optika FC volt.
Női labdarúgás: vereség Csepelen

A magyarázat, illetve a megoldás Telek-Sümegi Éva, a rózsaszín mezesek rutinos támadója, aki sérülése után ezen, a mi lányaink elleni meccsen tért vissza Dombó János csapatába – rögtön három góllal. Telek-Sümegi már a 2. percben Földes kapujába lőtte a labdát, 1-0.

A folytatásban is az Astra játszott fölényben, más kérdés, hogy kimaradtak a helyzetei és a főként kontrákra építő Viktória Trend Optika FC még a szünet előtt át tudta emelni a labdát Kovács Klaudia fölött, és ezzel egyenlített, 1-1.

A második félidőben azután az Astra már gólra tudta váltani fölényét, előbb Sümegi egy beadást emelt át Földes Fanni fölött, 2-1, majd szöglet nyomán stukkolta a hálóba a labdát – ezzel gyakorlatilag el is döntötte a meccset, 3-1. Az utolsó félórát ugyan Szakonyi Emese szépítő gólja nyitotta, 3-2, de a Viktória ezzel ellőtte a puskaporát, ráadásul Halászi Kinga remek szabadrúgása a kegyelemdöfést is megadta a szombathelyieknek, 4-2 lett a vége.

A Viktória továbbra is a 4. helyen állva várja a folytatást a bajnokság felsőházi rájátszásában. 

közösség

további frisss

lap tetejére