Nem veszik figyelembe az autósok a tiltótáblákat a Mártírok terén

Frisss - fotó: Bodorkós Máté • 2017. augusztus 21., hétfő •
Szinte senki nem vesz tudomást a megváltozott forgalmi rendről.
Nem veszik figyelembe az autósok a tiltótáblákat a Mártírok terén

A Berzsenyi tér felújítási munkálatai javában is tartanak, emiatt több utcában is megváltozott a forgalmi rend. Azonban a legnagyobb gondot továbbra is a Kőszegi utca jelenti. Több panaszt is kaptunk, hogy az AGORA Savaria Filmszínház környékén akadozik a forgalom. A gondot egyértelműen a parkoló autók jelentik.

Utánajártunk és szomorúan tapasztaltuk, hogy március végén készített anyagunkhoz képest nem történt változás. A Széchenyi utcában zajló munkálatok miatt csak behajtási engedéllyel lehet közlekedni a Kőszegi utca egyes részein. Azonban sok autós nem tulajdonít jelentőséget a Megállni tilos tábláknak, ezzel pedig a többi sofőrrel szúrhat ki.

Hiába vannak kint a táblák, ha az gépjármű tulajdonosok ügyet sem vetnek rá - mondta Unger József közlekedési szakértő. Már a mozi előtti részhez érve látszik, hogy mennyire nincs közlekedés kultúránk. Egész nap szinte folyamatosan állnak autók azon a szakaszon, ahol a tiltótábla áll. Ráadásul a Kőszegi utcában is akad egy ilyen tábla, amit szintén figyelmen kívül hagynak az autósok.

Emiatt persze lassabb a haladás, türelmetlenek a sofőrök és a nagy kapkodásban nagyobb az esélye egy közlekedési balesetnek. Épp ezért célszerű lenne a KRESZ-könyvből elsajátított tudást is ennek megfelelően alkalmazni. Unger Józseffel való beszélgetésünk végén kaptunk egy megszívlelendő tanácsot is. Célszerű lenne alkalmaként frissíteni a tudásunk és időként fellapozni a könyvet is.

Megkerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot is, hogy milyen büntetésre számíthat az, aki szabálytalankodik, cikkünk megjelenéséig azonban nem érkezett válasz. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére