Közlekedési horror a Kőszegi utcában?

Frisss - fotó: Bodorkós Máté • 2017. március 28., kedd •
Nem egészen. A szakértők szerint inkább bebizonyosodott, hogy mekkora káosz van a sofőrök fejében.
Közlekedési horror a Kőszegi utcában?

Hiába tanultuk meg egykoron, majd tettünk sikeres KRESZ-vizsgát, úgy látszik ez már semmit sem ér. Legalábbis a megszerzett tudásra igaz ez a megállapítás. Olvasói megkeresést követően felkerestük a Kőszegi utcát, ahol a híresztelések szerint óriási káosz alakult ki.

A Berzsenyi Dániel tér, a Szily János utca és a Széchenyi út területének felújítási munkálatai miatt megváltozott forgalmi rend várja a közlekedőket. Ezért a Fő tér 14. – Széchenyi utca 10. számú házak közötti szakaszra csak engedéllyel lehet behajtani, de a fő problémát nem ez, hanem a Kőszegi utca jelenti.

Az Agora Savaria Filmszínház előtti szakaszon ugyanis több parkolóhely szűnt meg átmenetileg és vált kétirányúvá a forgalmi rend. Ennek ellenére nyomát sem találtuk annak a káosznak, amelyet olvasóink jeleztek.

Megkerestük Unger József közlekedési szakértőt is, aki megerősítette a híreszteléseket.

Valóban káosz van, de sajnos nem az utakon, hanem a fejekben, hiszen ez a pár nap tökéletesen bebizonyította, hogy mennyire nincsenek tisztában a szabályokkal az autósok. Pedig a közlekedési táblák jelentését elvileg mindenki ismeri ugyanúgy, mint a jelzőlámpát.

Hiába, hiszen ugyanúgy parkolnak autók és hajtanak be a piros jelzés ellenére a Kőszegi utcába, mint korábban.

Egyébként tökéletes lenyomatot mutat jelenünkről, hogy elég egy kis változás és totál összeomlik a közlekedésünk, de nem a lezárások, az elterelések miatt, hanem mert nincs közlekedési kultúránk és a szabályok ismeretével is el vagyunk maradva Európától - zárta gondolatait a szakember.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére