Nagy Jonathán a cirkuszhoz szerződik?

frisss.hu Fotó: Mészáros Zsolt • 2016. október 04., kedd •
A héten a Magyar Nemzeti Cirkusz tart előadásokat Szombathelyen, ahol ismerős arcokkal is találkozhatunk!
Nagy Jonathán a cirkuszhoz szerződik?

Kevesen tudják, de Nagy Jonathant óvodás kora óta vonzotta a cirkusz világa. Olyannyira, hogy igyekezett minden követ megmozgatni, hogy be is kerüljön. A sok serte-pertélésnek aztán meg is lett a gyümölcse, mert egy szép napon megcsörrent a telefon, ifj Richter József cirkuszigazgatóval a vonal túlsó végén.
A Magyar Nemzeti Cirkusz a balatonlellei Cirkuszok Fesztiváljára készült, és az ottani előadást szerették volna feldobni egy kicsit. Joni és partnere Detti, kapott az alkalmon, és bebizonyította, hogy számíthatnak rájuk. Így amikor Szombathelyre látogatott a társulat, nem is volt kérdés, hogy mind a hét előadáson fellépnek majd.


Joni beavatott minket a kulisszatitkokba is, és elárulta, hogy bizony most másképp kellett készülniük. Bűvészként nagyon feladja a leckét, ha a porond körül körbe ül a közönség, és minden irányból tekintetek fürkészik a trükkök nyitját. Koreográfus is segítette a munkájukat a tökéletes megjelenítésben, és olyan produkciókat kellett összeválogatniuk, amelyek messziről is jól láthatóak - így a kártyapakli most otthon marad. Lesz helyette 1 másodperces öltözés, helycserés trükközés, asztallebegtetés és különféle módokon fogja átszúrni partnernőjét - aki szokás szerint most is túléli - reméljük.

Mikor a folytatásról faggattuk, sejtelmesen csak annyit mondott: a héten minden kiderül. A Magyar Nemzeti Cirkusznak 3 éve volt már bűvész produkciója az egyik turné során, így könnyen lehet, hogy egyszer csak  Joni és Detti is felkerekedik. Bár azt azért hozzátették, hogy a kissé nomádnak tűnő élet azért zavarja őket, és szeretik szombathelyi életüket is.
 

közösség

további frisss

lap tetejére