Mint apró, két lábon járó csillagok

frisss.hu Fotó: Tóth Arnold • 2015. november 07., szombat •
A Szent Márton-ünnephez kapcsolódó hagyományos lampionos felvonuláson sokan részt vettek.
Mint apró, két lábon járó csillagok

„Szent Márton ládája” elnevezéssel új karitatív kezdeményezés indul a Szent Márton-évben – mondta Veres András megyéspüspök a Székesegyházban tartott ünnepi vesperáláson. Majd ezután indult a lampionos menet egészen a Szent Márton templomig. Több százan vágtak neki az útnak, a gyerekek és felnőttek kezében lampionnal, mécsesekkel, fáklyákkal. A templom elé érve a püspök beszédében elmondta, arra kéri a Szombathelyieket, hogy a kezdődő jubileumi év szellemében minden nap tegyenek valami jót Szent Mártont követve.

Szó esett a két új akcióról is: a Szent Márton köpenye alkalmával rászorulókon próbálnak segíteni. A Szent Márton ládája pedig arról szól, hogy Szombathely és Zalaegerszeg Zalaco pékségeiben lehetőség nyílik egy kiflivel vagy zsemlével segíteni a szegényeken, úgy, hogy Szent Márton ládájába helyezik el ezeket. Az adományokat majd a Karitász munkatársai juttatják el.

November 7-tel indul az ünnepi Szent Márton-év, amellyel az első nem vértanú szent születésének 1700. évfordulóját ünnepli a magyar egyház és Szombathely. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére