Megverte, majd elrabolta az exét - felfüggesztettet kapott

frisss, VEOL • 2019. március 22., péntek •
Tavaly márciusban történt még az eset.
Megverte, majd elrabolta az exét - felfüggesztettet kapott

A Szombathelyi Járási Ügyészség más bűncselekmények mellett személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés bűntette miatt is vádat emelt az ellen a két férfi ellen, aki erőszakkal arra kényszerítette az egyikük korábbi barátnőjét, hogy velük tartson Szombathelyen, 2018 márciusában. A vádirat szerint a vádlottak késő éjjel jelentek meg a társasházi lakásnál az egyik szombathelyi lakótelepen, hogy a sértettet magukkal vigyék. Amikor a lakás használója a sértett kérése ellenére ajtót nyitott, az egyik vádlott kirángatta a sértettet a lábánál fogva a lakásból, majd többször megrúgta és arcon ütötte, miközben a másik vádlott lefelé vezette a vállánál és a fejénél fogva. A vádlottak beültették a bántalmazástól megtört sértettet a gépkocsijuk hátsó ülésére, akit, amíg az egyikük vezetett, a másik tovább ütlegelt. A cselekménynek az állampolgári bejelentésre a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget, akik mentőt hívtak a sértetthez. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és a próbaidő tartamára pártfogó felügyeletük elrendelését indítványozta.

közösség

további frisss

lap tetejére