Már az óvodában is kézilabdáznak

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2016. február 03., szerda •
A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia utánpótlás-nevelő munkája országos hírű. Ennek ékes bizonyítékaként, már a Margaréta óvoda nagycsoportosai is megismerkedhettek a kézilabda alapjaival.
Már az óvodában is kézilabdáznak

Tizenegy nagycsoportos mosolygós leányzó fogadta Tóth Tímea világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott kézilabdázót, Pődör Zoltánt, a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia ügyvezető elnökét és persze a sajtó munkatársait a Margaréta óvoda tornaszobájában, hogy bemutassák tudásuk legjavát.  

Az óvodások bemutató edzését a lányokat már szeptember óta jól ismerő Vers Ákos, az SZKKA utánpótlásedzője vezényelte le. Látszott is a több hónapos munka gyümölcse, hiszen az 5-6 éves lányok nagyon jól bántak a szivacskézilabdával, az edző pedig nagyon szimpatikus módon, mindenkit keresztnevén szólított.

A mintegy 20-25 perces foglalkozás során fogócskával, kidobóval melegítettek be, majd labdás ügyességi feladatokat mutattak be az ovisok, és jól láthatóan nagyon élvezték már a direkt az ennek a korosztálynak kitalált szivacslabda pattogtatását is. 

Miután Vers Ákos edző és a 6 éves Luca bemutatta a feladatokat,  óriási sikoly hallatszott, amikor a ,,tűz, víz, repülő, bogár” játékra került a sor. A lányok az adott vezényszóra elfoglalták az adott helyet (pad, illetve talaj), vagy éppen olyan mozgást kellett csinálni, amit éppen az adott vezényszó sugallt. (bogár, repülő). Aki hibázott, kiesett. 

Az egyik versenyt a 6 esztendős Mészáros Blanka nyerte meg. Az ügyes kislány láthatóan jó kapcsolatot ápol a labdával és mindene a mozgás. Blanka honlapunknak örömmel újságolta, hogy nagyon szeret kézilabdára járni, és abban bízik, hogy egyszer Ő is válogatott kézilabdázó lesz.  

Vers Ákos edző a helyszínen honlapunknak elmondta, hogy szeptember óta minden héten egy alkalommal foglalkozik a lányokkal és a fejlődés már fél év alatt is jól észrevehető. 

A bemutató után együttműködési megállapodást írt alá Margaréta óvoda és az SZKKA vezetője. Talabér Tiborné és Pődör Zoltán is azt hangsúlyozta, hogy ebben a korban a mozgás, a játékosság és a labda megszerettetése a legfontosabb.  

Az aláírási ceremónián részt vett a Magyar Kézilabda Szövetség ovi-kézi programjának arca és népszerűsítője, a világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott kézilabdázó Tóth Tímea is, aki Pődör Zoltánnal együtt a kézilabda sportág népszerűsítéséhez elengedhetetlenül szükséges sporteszközöket is átadott az ovisoknak. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére