Május elsején a lovasok veszik birtokba a szombathelyi Szent István parkot

NR - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. április 28., péntek •
Hagyományőrző majális idén már hetedszer.
Május elsején a lovasok veszik birtokba a szombathelyi Szent István parkot

A Magyar Lovas Hadtörténeti Bemutatót néhány évvel ezelőtt Sátory Károly, városi képviselő, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület elnöke hívta létre. Eleinte a Parkerdőben gyűltek össze minden évben a hagyományőrzők, most már a Szent István parkban.

Az egyesület célkitűzése, hogy a nemzetünk számára dicsőséges - erőt, önbizalmat és büszkeséget adó - történelmi korszakok, események felelevenítésével erősítse a nemzeti öntudatunk. Idén pedig már hetedik alkalommal veszik birtokba a lovasok a Szent István parkot május elsején, tartalmas és hasznos szórakozást kínálva a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt.

A táborverés 2017. május elsején, 9 órakor lesz a Szent István parkban, a hagyományőrző egyesületek és a honvédség bemutatói pedig 10 órától kezdődnek. Elsőként a Magor Íjász és Hagyományőrző Egyesület kalauzol el minket a honfoglalás korába, majd az államalapítás következik a Nyugati Gyepük Pajzsa Haditorna Egyesülettel. Őket a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület Fekete Sereg Csoportja követi, akik Mátyás királyunk korát mutatják be, majd Rákóczi és a kurucok jönnek a Batthyány Lovas Bandérium Körmend jóvoltából.

A huszárok csodás világát a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület képviseli a parkban, Sátory Károllyal, a rendezvény főszervezőjével az élükön. A világháborúkat a Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Körrel fedezhetjük fel, majd a jelen hadviselésének bemutatására kerül sor a Magyar Honvédség jóvoltából.

A bemutatók közben, 14 órakor a hagyományőrzők seregszemléjére kerül sor és megkoszorúzzák a 83-as gyalogezred emlékművét, ahol beszédet mond dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője.

A nap folyamán további érdekes programokra is számíthatnak az érdeklődők, többek közt Bakonyi Dorottya szabadidomító bemutatójára és a Szombathelyi Fúvószenekar koncertjére. Természetesen nem lenne teljes a majális lovaglás, lovas kocsizás, íjászkodás és egyéb gyerekjátékok nélkül.

További részleteket pedig ITT olvashatnak.

közösség

további frisss

lap tetejére